Kulturális ficamok

A tévé mindenkit meghülyít. Ez alól azok sem kivételek, akik csinálni hivatottak ezt a szörnyetegszerű szellemi konglomerátumot. Függetlenül attól, hogy kereskedelmi vagy közszolgálati-e, amit sugároznak, a lényegi azonossságok rendszerint találkoznak és összemosódnak.

A tévé mindenkit meghülyít. Ez alól azok sem kivételek, akik csinálni hivatottak ezt a szörnyetegszerű szellemi konglomerátumot. Függetlenül attól, hogy kereskedelmi vagy közszolgálati-e, amit sugároznak, a lényegi azonossságok rendszerint találkoznak és összemosódnak. Történt a minap, hogy a magyar színház nagyasszonyát a közönség szavazatai alapján egy bulvárlap az év színésznőjévé nevezte ki. Aki ért a színházhoz, az nem lepődött meg, de aki a bulvárt és az azt olvasó emberek ízlését is ismerni véli, már szaporábban vette a levegőt. Csoda ez a nő! Nincs a pályán teljesebb tudású és rejtélyesebb szellemiségű színésznő. Ő a mostani nagy, a legnagyobb. Aztán megszólal, és mondani is nagyot akar. S amit mond, az talán sért. Vagy mégsem? Annyira, amennyire az igazság mindig sérthet? De ezzel a gesztussal akár vissza is utasíthatta volna a díjat. Jó, nem illeszkedik mindabba, amit a bulvár kitermel és kiemel. Meg aztán egy kivagyi fotóssal meggyűlt a baja a színésznőnek, aki szereti, ha tudja, mi történik vele meg az aktfotóival. Nem engedték, hogy tudja. Balhézott és perelt. Nyert. Most is nyert egy címet. De akkor se kellett volna kiemelni magát azzal a mondattal, hogy ő talán nem is ide tartozik. Az év színésznője lett. A közönség szereti. Ahogyan azt a színészt is, aki az év színésze lett. De ő csak a közönségről beszélt. Még akkor is, ha tudja, hogy a könnyű műfaj hálás fogadtatásra talál, de a szakma számára vért kell izzadni, hogy elfogadják. Mert van egy cáfolhatatlan mondás: Aki nagyon letolja a gatyáját, igen nehezen tudja visszahúzni. S ezt olyan clown-ok tudták mint Feleki, Rajz vagy Bilitsi. Nagyon nagynak kell lenni ahhoz, hogy ezt a manapság divatos gatyatologatást akkora méltósággal tudja a színész elviselni, amilyennel az év színésze viseli. A közönség egyelőre tudja ezt. Meddig? Na, ezt nem lehet tudni, mert még nem eléggé tévéhülye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?