Közbeszól a népakarat

<p>Viccesen alakulnak idén a közép-európai államfőválasztások. A hétvégén például szász elnöke lett Romániának. Klaus Johannis nagyszebeni polgármester a második fordulóban alaposan elhúzott a miniszterelnöki székből az államelnöki szék felé igyekvő Victor Ponta mellett.&nbsp;</p>

Ponta a választás toronymagas esélyese volt, hasonlóan, mint Szlovákiában Robert Fico. Kapzsik voltak, a választók többsége pedig ezt nem tolerálta. Ponta nem is titkolta a nyáron, hogy fél, nehogy Fico sorsára jusson. A Smer elnöke ugyanakkor csak presztízsveszteséget szenvedett, Romániában viszont elnöki rendszer van, vagyis az államfő jogkörei mellett a miniszterelnök csak kispályás. Váltakoznak is a kormányok jóformán évente. Ponta tehát nem tudta bebetonozni magát a hatalomba. A Johannis győzelme kapcsán kialakult eufórikus hangulatot fokozza, hogy Ponta ellen tüntettek több romániai nagyvárosban. Elemzők szerint Pontáék szociáldemokrata kormányát el is sodorhatja a népakarat. A helyzet viszont összetett, és még összetettebb a romániai magyarok szempontjából. Mert egyrészt az RMDSZ jelenleg Pontáékkal kormányoz, másrészt mert Johannis pártját, a PNL-t egy éve még a meglehetősen nacionalista Crin Antonescu vezette, ráadásul Pontáékkal közösen alkották azt az USL nevű szövetséget, amely a legutóbbi parlamenti választásokon mindenkit rommá vert. Antonescu akadályozta meg azt is, hogy az RMDSZ akkor kormányra kerüljön. Aztán amikor Ponta és Antonescu összeveszett, a PNL távozott, az RMDSZ pedig belépett a kormányba. Kelemen Hunor pártja egyébként szintén kapott a hétvégén némi útmutatást a választóitól. Az RMDSZ igyekezett senkit sem ajánlani az erdélyi magyaroknak az államelnök-választás második fordulójában. Nyilvánvaló volt, hogy egész Erdély Johannis-párti, így kínos lett volna Pontát ajánlani a magyaroknak. Ponta viszont mégis csak koalíciós partnerük, ezért Johannist sem ajánlhatták, főleg, hogy a szebeni polgármester nem támogatja az etnikai alapú regionalizációt, vagyis a székely autonómiatörekvéseket. Mondjuk ez utóbbit Ponta sem. Egy ilyen bonyolult helyzetben az RMDSZ csöndben maradt, a székely megyék pedig 70–80 százalékokat adtak Johannisnak. Attól persze nem kell félni, hogy az RMDSZ eltévedne a sűrűben, eddig szinte bármilyen összetételű kormányba képes volt becsatlakozni. Ezt politológiai szakszóval úgy mondják, hogy nagy a koalíciós potenciálja. Népnyelven pedig úgy, hogy bárkinek lefekszik. Ez a csodafegyver viszont aligha lesz elég ahhoz, hogy megvalósítsa a székely autonómiát, amit a magyarokon kívül mindegyik romániai erő elutasít. Amit el lehet várni Johannistól, hogy Erdély szerepét és befolyását megerősítse a román államon belül. Gazdaságilag ugyanis ez a régió cipeli a hátán egész Romániát. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?