Koronák az amiknak

Nagylelkű ország a miénk. Akkora a szívünk, hogy beleférne a fél világ tadjmahalostul, titicacatóstul, nyúorlinszostul, mindenestül. Mert ha rajtunk segítenek, hát segítünk mi is bárkinek. Kaptunk pár millió eurót az EU-tól meg mindenféle multicégektől a viharborotválta Tátránkra, mert az ember jószívű, ahol baj van, ott segít. Mi is segítünk a rászorultakon, már ha rászorulnak. Ha egy hisztis nőszemély, nevezzük Ritának vagy Katrinának, végigvonul a világ valamely tájékán, s romokat, többmilliárdos kárt hagy maga után, a mi szívünk is megdobban, a mi könnyünk is kicsordul, és segítünk a világ valamely tájékán. A Szlovák Vöröskereszt segélykoncertet trombitált össze az amerikai hurrikánáldozatok megsegítésére, megjelent a szlovák kulturális, társadalmi élet színe-java, eljöttek külföldi vendégek is, koncerteztek egy nagyot, és gyűjtöttek egy kicsit. Majd számszerűsítették a sikert: összegyűlt 6631 korona. Tegnapi árfolyamon ez 205 dollár 65 cent. Amiből, ugye egy átlagamerikai alig pár napig él el. Egyedül. Persze, a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a Szlovák Vöröskereszt számlájára ennél több pénz szivárgott be a Katrina áldozatainak, pontosan 20 159 korona. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az amerikai minimálbér 882 dollár, tegnapi árszinten 28 516 korona, akkor megállapíthatjuk, hogy egész országunk kevesebbet gyűjtött az áldozatoknak, mint a legcsóróbb amerikai melós havi bevétele.

Ennyire tellett, mondhatnók, de valahogy nekünk mindig csak ennyire telik. Ennél már az is okosabb és becsületesebb, de főleg kevésbé ciki lett volna, ha nem gyűjt senki semmit az amiknak. Legfeljebb azt mondanák, szemetek vagyunk, és nem azt, hogy sült barmok.