Kórházi kórkép

Amikor a főorvos közölte vele, azonnali műtétre van szükség, nem ellenkezett. Érezte, hogy erre sor kerül, a vidéki kisvárosból eleve táskával érkezett a fővárosi kórházba.

Hozta a pizsamákat, törülközőket meg a köntöst, vécépapírt és szalvétát, és persze a gyógyszereit is, nehogy az osztály készleteit kelljen megdézsmálni.

Amikor utoljára kórházban kezelték, a felvételi irodában a kórlapját, a személyiét és a biztosítókártyáját kérték tőle, most viszont az ajtónál felállított pult mögül a nővér először is pénzt kért, előleget a kórházi kezelésre. Az osztályon kedvesen fogadták, és kisebb bonyodalmak után kijelölték fekhelyét.

A gond az volt, hogy az ápolónők nem tudtak szerezni tiszta ágyneműt. Némi futkosás után egy toldozott-foltozott lepedővel fedték le a műanyaggal bevont matracot, előkerült valahonnan egy paplanhuzat is, csak a párnával voltak gondok.

– Huzat helyett, ugye, nem baj, ha lepedőbe csavarjuk? – kérdezték tőle választ sem várva. Amikor a nővér kiment a kórteremből, addig hajtogatta az ágyneműt, míg a pecsétek nem látható helyre kerültek, zavarta őt a barnás foltok látványa. Aztán megműtötték. Még nem is tért teljesen magához, de nyomban arra vágyott, hogy a zajos, műszerekkel teli megfigyelőből vigyék már az osztályra, fektessék vissza a valamivel kényelmesebb ágyba. Mert fájt nemcsak a sebe, hanem a háta is.

Elképzelte, milyen jó lesz befeküdni a tiszta ágynemű közé... Egy hete van kórházban, egy hete ugyanazon a lepedőbe csavart párnán nyugszik a feje. Az alatta levő lepedőt, a paplanhuzatot sem cserélték, foltos a sebből kilógó csövek mentén szivárgó vértől.

Az egészségügyi miniszter szerint a kórházi hozzájárulás a betegek javát szolgálja. Szerinte máris változott a szolgáltatások minősége, jobb a kórházi koszt is.

A vacsorára szánt darakását az ebéddel együtt kapta a beteg, az étel tejet nem látott, frissen, melegen is ehetetlen lehetett, hát még kővé dermedve. A beteg mást érzékel, mint a miniszter.

És otthonról behozatja az ágyneműjét is.