Kora tavaszi Télapók

A Dzurinda-kormányban újabban mintha működni kezdett volna az elemi létfenntartási ösztön. Néhány héttel a roma éhséglázadások után és nem sokkal az éves földgázszámlák postázása előtt rádöbbent: ami hangulatgerjesztés a cigányok rovására büntetlenül megvalósítható, annak megismétlése beláthatatlan következménnyel járna, ha a címzettek ezúttal a nem cigány munkanélküliek, a nyugdíjasok és a megharmadolt-megfelezett szociális segélyen élők lennének. Más szóval: az még valahogy csak elhitethető a plebsszel, hogy a cigányok passzióból dúlják fel az élelmiszerboltokat, és globális környezetvédelmi megfontolásból fűtenek kőszén helyett lopott fával, de abból már nagy balhé származhatna, ha a „fehérek” is „alternatív” módon adnák a hatalom tudtára az elszegényesítés miatti nemtetszésüket.

A létfenntartási ösztön pislákolásának a következménye, hogy döntés született a legszegényebbek anyagi helyzetének egy-egy ezres kilátásba helyezésével való enyhítéséről.

A politikai osztály bölcsebb tagjai szinte már nyíltan beismerik, hogy az íróasztal mögül irányító „szociális mérnökök” tévedtek. Úgymond nem mérték fel az intézkedések következményeit. Néhány miniszter, régi jó bolsevik hagyományokból kiindulva a tévedést is zseniálisnak tünteti fel, és azt a benyomást próbálja kelteni, hogy a nyomorenyhítésre hivatott ezresek a gazdasági teljesítmény javulásának a gyümölcsei. A szegénység sorsát szívükön viselő politikusok harmadik csoportjába azok tartoznak, akik így fejezik ki magukat: „adunk a rászorulóknak”.

Ők a szemforgató hatalomgyakorlók legförtelmesebb példányai, mert azt próbálják a nagypolitikában járatlan és a nagy pénzek elherdálásában gyakorlatlan kisemberrel elhitetni, hogy kegyet gyakorolnak, amikor a nyomor enyhítésére határozzák el magukat.

Ezeknek a (most kora tavaszi) Mikulásoknak az a szerencséjük, hogy nálunk kihaltak, akik mondjuk miniszteri BMW-t látva akár öncélúan is így reagálnak: „az én adómból urizál”.

Az elmúlt hetekben a sajtó kijózanodásának is tanúi lehettünk. Mintha már a legbuzgóbb jobboldali hírmagyarázók is rájöttek volna, zsákutcába kerülnek, ha a „fehérek” várható kora tavaszi reagálásáról is azt írják, amit február elején a romák – valóban nem lélekemelő – tetteiről. Az ország alsó egyharmada nagyon szegény. „Ennyi, bűnözésre hajlamos ember lenne ebben az országban?” A hatalomhoz közelieknek ezt a kérdést mindenképpen fel kell tenniük, ha végső elkeseredésükben a többségi nemzet szegényei is úgy adnak hangot elégedetlenségüknek, ahogy a romák tették.

Politikusainknak nem fűlik a foga hibáik beismeréséhez. Pedig Dzurinda és környezete csak egy módon lesz képes arculata legalább kis mértékű megőrzésére: ha beismeri, hogy fixa ideásan szegényellenes volt, és a legelesettebbek rovására igyekezett megoldani Szlovákia gazdasági problémáit.

A kegyosztó kora tavaszi Mikulások azok, akik elsősorban irritálják a bajba jutottakat.