Költségvetés és korrupció

Persze a helyzet nem ennyire egyszerű. A pénzügyi tárca és a kormány nagyon jól tudta, hogy a költségvetési vitában nem is annyira a milliárdok és a nagy fejezetek jelentenek majd gondot, hanem a képviselők által benyújtott javaslatok, amelyek általában egy-egy régió vagy ágazat gondjainak enyhítését célozzák meg. Nagyon kevés volt az olyan képviselői indítvány, amely a költségvetés vagy a közpénzek egészét célozná meg. Kimondottan megmosolyogtató volt orvosi konzíliumok szakmai zsargonját hallgatni egy-egy módosítandó tétel indoklásakor, esetenként meg az volt a megfigyelő érzése, hogy a járási hivatal szociális osztályán ül, ahol egy adott intézmény beruházási vagy fenntartási költségeiről kell vitatkozni. A kormány tehát ezúttal nem az ilyetén indítványok megfékezésére tett lépéseket, hanem a költségvetési tervezetben szabadon hagyott egy milliárdot, mondván: ezt oszthatják a honatyák kedvükre, csak szavazzák meg a kormányzati ciklus utolsó költségvetési törvényét.

A gyakorlatban okosnak is vélhető gondolatnak csak egyetlen egy szépséghibája van. A honatyák – tudva az egymilliárdról –, nem a költségvetés tervezetéről tárgyaltak, hanem az egymilliárdból való részesedésről. Ha így tekintünk a kormány egymilliárdos tartalékára, akkor akár politikai korrupcióról is beszélhetünk. Mindezt egy olyan kormány honosította meg a parlamentben, amely minden hibája ellenére elődjénél lényegesen szalonképesebb politikai kultúrát hozott, amely minden botránya ellenére tisztességesebb politikát folytatott. Rossz zárás.

Mint ahogy rossz zárásra utal a költségvetési hiány is. A költségvetési hiányról beszélő politikusok hallatán a polgár akár azt is gondolhatná, hogy a deficit természetes dolog, vita tárgyát csak annak mértéke képezi. Pedig nem így van. A költségvetési deficit azt jelenti, hogy az állam kiadásai nem férnek bele abba az összegbe, amelyet az állampolgárra rótt elvonási terheknek köszönhetően vasal be. Tehát tovább nyújtózik, mint ameddig a takarója ér. A gyakorlatban hitelt vesz föl kiadásainak pénzelésére. Teszi ezt annak ellenére, hogy az országot sem természeti katasztrófa, sem háború, sem gazdasági recesszió nem érte. Sőt a jövő évi nemzeti össztermék a hihetetlen egybillió koronára nő (a növekedés mértéke kb. 3,6 százalékos lesz). A hiány mértéke 38 milliárd korona, amit érdemes összevetni egy másik adattal. Az állam jövőre 45 milliárd koronával támogat különböző termelőket. A dotációt úgy kell elképzelni, hogy a termelők egy része azért, hogy egyáltalán termeljen, az államtól bizonyos összeget kap. Hogy az állam miként válogatja ki majd a támogatandó termelőket, azt sejhetjük. Szlovákiában a korrupció mértéke óriási, mindenki mindenkit ismer, az urambátyám kapcsolatok nélkül jóformán semmi sem érhető el. Az állam tehát 45 milliárd koronát szán arra, hogy korrupciót gerjesszen és ezáltal támogassa azokat a termelőket, akik egyébként nem élnének meg – no nem azért, mert betegek, szellemi sérültek, halmozottan hátrányos helyzetűek. Egyszerűen ügyetlenek. Az ő túlélésükről az ügyesek, tehát az értékeket teremtők és adót fizetők pénzéből gondoskodik az állam. Ez a gyakorlat sem természetes – egyszerűen a kommunizmusból maradt ránk és 12 év nem volt elég arra, hogy az alanyi jogon ügyetlenektől megszabaduljon a hazai piac.

A költségvetési hiány lefaragása érdekében egyetlen egy módosító indítvány hangzott el – Peter Tatártól, aki több tételben összesen 15 milliárd koronás megtakarítást javasolt. Indítványát még harmincan sem támogatták. Brigita Schmögnerová miniszter asszony pedig a törvény jóváhagyása után arról szólt, hogy a választási év a költségvetésben nem látszik meg – a kormány nem szórja a pénzt, nem költ népszerűségét emelő intézkedésekre. Tehát, így a miniszter asszony, a kormányzat nyugodtan tükörbe nézhet. Ha viszont a költségvetést nem az előző kormányéval, nem az „utánam az özönvíz” típusú választási költségvetésekkel, hanem a természetes és normális állapotokkal hasonlítjuk össze, akkor az elégedettségnek helye nincs. A szerző a Szabad Európa Rádió munkatársa