Koloncunk a kapitány

A hazai munkaadók szövetsége éppen tegnap vázolta fel, hogy az állam – ha huncutkodni akar – hogyan lehetetlenítheti el az általa kiszemelt cégeket, hogy aztán megmentőként rátegye a kezét a korábban jól működő társaságokra. Inkább nem adunk tippeket, nehogy egy túlbuzgó minisztériumi hivatalnok esetleg tálcán kínálja fel felettesének a mentőövnek látszó, ám a cég bukását jelentő trükkös módszereket.

Az ötletbörze működtetői legújabban pedig az adóemelés lebegtetésével tesztelik a közhangulatot. Azt ugyan Robert Fico miniszterelnök nyomatékosan kijelentette, hogy a 2010-es parlamenti választásokig biztosan nem változik az adórendszer (ez csak részben igaz, hiszen jövőre az elmúlt évektől eltérően nem emelik a jövedelemadó adómentes részét), viszont az urnák lezárását követően bármi megtörténhet – pláne, ha a Smer túlságosan fölényesen nyer.

„Teljesen legitim az a kérdés, hogy növelhetőek-e az adóterhek Szlovákiában” – olvasható a pénzügyminisztérium keretén belül működő Pénzpolitikai Intézet legfrissebb tanulmányában. Szép kérdés, s bizonyára a Fico-csapat már most tudja vagy legalább sejti a választ. Szinte mérget vehetünk arra, hogy 2010 második felében a közbeszédet uralni fogja az osztalék újbóli megadóztatásának, vagy az úgynevezett monopolhelyzetben levő vállalatok extraadójának kérdése. Ha az állam kasszája üresen kong, akkor bizony orvosolni kell a helyzetet. Ilyenkor az állam adósságának növelése mellett a legkönnyebb a terhek tetézése, azonban a legkönnyebb megoldás sokszor a legrosszabbnak számít. Ennél jóval macerásabb a tartalékok feltárása, a csöpögő pénzcsapok elzárása. De hogyan zárják el a pénzcsapokat, ha egyszer olyan jól megy a baráti vállalatok számára kiírt tendereztetés?

Emellett folyik az önáltatás, annak hirdetése, hogy jövőre az európai uniós forrásokból tömjük be a tátongó lyukakat. Ez ugyan jól hangzik, az viszont kevésbé, hogy a 2007 és 2013 közötti időszakra számunkra elkülönített keretből eddig csupán a tetemes összeg 2 százalékát tudtuk lehívni. Pompás gazdasági hátszélben, dagadó vitorlákkal könnyű volt a Fico-kormány számára eljátszani a bőkezű mecénást. Most viszont a világgazdasági válság örvénylő vizeire jutottunk, Szküllák és Kharübdiszek között hánykolódunk, s ahelyett, hogy kidobnánk a fedélzetről a felesleges terheket, a kapitányi hídon a legjobban evezők, húzók további terheléséről szőnek terveket. Nem véletlenül, hiszen az igazi tehertétel maga a kapitány.