Kokó tisztán akar látni

Kovács István meglepő interjút adott kedd reggel az egyik televíziós társaságnak. A WBO (Bokszvilágszervezet) egykori pehelysúlyú világbajnoka elmondta, hamarosan Németországba utazik, beszélgetést kezdeményez klubja, az Universum Box-Promotion vezérkarával, és ha az ott elhangzottak nem nyerik el a tetszését, akkor minden bizonnyal felhagy az ökölvívással.

- Igen, a jövő héten tényleg Németországba utazom, mert szeretném tudni, hogy mik az Universum elképzelései. Szeretném, ha színt vallanának az elmúlt hét-nyolc hónapról, hogy miért csak egyszer bokszoltam, hogyan állnak az esetleges címmeccsemmel kapcsolatos tárgyalásaik. Ezen beszélgetés tudatában döntök a jövőmről - felelte a Nemzeti Sport kérdésére Kovács Kokó István.

Mégis mit vár ettől a tárgyalástól?
- Semmi különlegeset, nem hiszem, hogy nagy újdonságot tudnék meg. A jelenlegi hivatalos verzió szerint a klub egy későbbi világbajnoki címmérkőzés érdekében mondta le az Európa-bajnoki címmeccset. Én a valós indokokra is kíváncsi vagyok. Azt szeretném megérezni, hogy mennyire lehet még számomra hosszú távú cél a boksz, mennyire reális, hogy olyan szinten űzzem, ahogyan azt szeretném. Tudomásul kell venni, hogy egy meccsel nem tudom elérni azt a formát, amellyel a világ élvonalával felvehetem a versenyt. Nem engedhetem meg magamnak a háttérbe szorulást, azt, hogy nagy gálákon az undercardban bokszoljak, én annál többet tettem le az asztalra.

És mi történik, ha rossz érzése lesz a vezérkarral folytatott beszélgetését követően?
- Akkor úgy kell felfogni a helyzetemet, mintha vissza sem tértem volna. Azt az egy decemberi meccset nem nevezem visszatérésnek. Nézze, kétszer is komolyan elkezdtem a felkészülést, csak egyszer tudtam bunyózni, ráadásul olyan ellenfél ellen, akit az utolsó pillanatban ismertem meg. Ez minden, csak nem egy világbajnok visszatérése. A kevés meccsben mindkét fél hibás. Ha erőszakosabb és agresszívebb vagyok, akkor talán más rendezvényeken is lett volna helyem... Az Universumnak pedig talán lett volna lehetősége hozzáláncolni a bokszhoz, minél több meccset kellett volna lekötniük, hogy elfelejtsem a Chacóntól elszenvedett vereséget. Nem tették meg, én meg nem várhatom el magamtól, hogy harmincegy évesen csak az edzésekkel törődjek.

Mi történik, ha biztató lesz a jövőkép?
- Ez hülye helyzet. Eléggé megcsappant a boksz iránti olthatatlan vágyam. Meccsek kellenek, rövid távon, a következő egy-két hónapban folyamatosan mérkőzésekre van szükségem. Akár minden második héten is, hogy állandóan ott legyen bennem a boksz. Ebben a korban csak edzéssel már nem lehet szinten tartani a formámat. Egy tizenéves még képes lehet erre, nekem már nem megy.

Rossz tapasztalatok esetén mihez kezd?
- Feladat annyi van, hogy ha az elmúlt hónapokban nem a boksszal foglalkoztam volna, akkor rengeteg területen sokkal előrébb tartanék. Időrendben mindenképpen megváltás lenne, ha visszavonulnék. Én nem így akartam, akarom lezárni a pályafutásomat, de ha így ér véget, akkor is szép emlékeim vannak. Az biztos, hogy még legalább egyszer, márciusban bokszolni fogok. Ha az Universum semmi jóval sem kecsegtet, akkor utána legfeljebb még egy meccset vállalok, de azt csak Dariusz Michalczewski kedvéért. Ha minden igaz, áprilisban lesz egy gála Gdanskban, és akkor ott szerepelnék. Ezzel keretbe foglalnám a karrieremet, hiszen az első nagy sikeremet, a junior Európa-bajnoki címemet éppen ott értem el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?