Kisvárosi ügynökmese

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisváros és ebben a kisvárosban élt egy ügynök. Ügynökünknek mindezidáig jól alakultak a dolgai, egyre-másra halmozta a fő- és mellékállásokat, funkciókat, posztokat, és bár igazándiból egyikhez sem értett, ez ott igazán nem számított. Sok olyan hasonszőrű ember akadt a környezetében, akiktől a legcsodálatosabb trükköt tanulta el: felfelé bukni. Volt ő már minden, a rendszerváltás előtt elvhű kommunista, aztán nemzetünk vesztén búsongó mélymagyar, kultúrbajnok, a legutóbb pedig...

Nos, a legutóbb akadt egy kis malőr. Hősünk párt-alapszervezeti elnökként épp országgyűlési képviselőségről ábrándozott, ezért a listára kerülés érdekében lobbizni kezdett. S ekkor beütött a mennykő, azaz egy másik lista. A Cibulka-féle. Valami sötét alak megtalálta az interneten hősünk bizonyítványát, fedőnevét és múltjának egyéb foltjait. Megtalálta, több száz példányban kinyomtatta, majd éjnek évadján teleragasztgatta velük a városka utcáit. De most jön csak az Örkény mester tollára illő jelenet: mialatt a gaz ellenség bandájával épp főszereplőnket próbálta lejáratni, alig húszperces késéssel egy másik őrjárat is útnak indult. Hősünk és kompániája szaggatta le dühösen ám módszeresen a már kiragasztott „pedigréket”. Csak nem eléggé sikeresen, mivelhogy az ominózus plakátokból még másnap reggel is olvasható volt az utcán egy-két tépett, megtaposott példány. A világhálót meg ugye nem lehet csak úgy központilag, ukázra kikapcsolni, sajnos.

A kisvárosi biliben tehát kirobbant a vihar, főszereplőnk nagy keservesen még pártja helyi elnöki tisztéről is lemondott, ha a verebeknek hihetünk, pusztán egészségügyi okokból. Jellemző. Amúgy persze nem történt semmi. Hősünk továbbra is becsült személyiség, csak most éppen mártír. Beteg mártír. Viszont meggyőződésem, hogy rövidesen kutya baja se lesz. Amúgy meg minden elemében undorító mese ez. Csak egy óriási baj van. Az, hogy igaz.