Kiska, az ellenzéki elnök

Lassan félidejéhez érkezik Andrej Kiska megbízatási időszaka, s úgy néz ki, új fejezet kezdődik az államfő szerepfelfogásában. Kiska kívülről érkezett a politikába, és olyan időszakban kellett kampányolnia, amikor az aktuális államfő (Ivan Gašparovič) a hatalom feltétlen kiszolgálója volt. A jobboldalon elementáris elvárás volt az új elnökkel szemben, hogy legyen kritikus a kormányzattal, ennek pedig a kampányígéretekben meg is felelt. Beiktatása után elérkezett a puding próbája – az pedig nem úgy ízlett, ahogy a recept lefestette. A kezdés még erős volt, amikor egy kivételével elutasította a Smer által választott alkotmánybírókat, ám ezzel mintha ellőtte volna összes puskaporát. Egyik botrány a másik után jött, ám az elnök vagy nagyon óvatosan reagált – mondván, nem az ő szerepe a „hétköznapi kritizálás” –, vagy alapos fáziskéséssel mondott oda – és akkor is csak a sorok között – Ficóéknak.  Ősz elején mintha törés állt volna be, felpörögtek az események. Kiska fittyet hányva a kormányzat „jó tanácsaira”, együtt ebédelt a dalai lámával, nagyinterjúban szúrt oda Ficóéknak (Bašternák–Kaliňák, Gorilla, Fico vállalhatatlan kijelentései), ezután pedig fogadta a Gorilla-nyomozócsoport távozó vezetőjét, majd a rendőrfőkapitányt. Mindennek tetejébe most megvétózta a kormánypártok házszabály-módosítását, amely alaposan lenyesegeti az ellenzéki képviselők prezentációs lehetőségeit. Hogy ez ne legyen elég, Kiska a higgadt és tárgyilagos elnöki állásfoglalást egy erős jelzővel fejelte meg: a jogszabályt szájkosártörvénynek nevezte. A felsorolást látva mondhatjuk: az államfő minden esetben jogosan szólalt meg, igaza volt, és korábbi tevékenységéhez mérten szokatlan a viselkedése. Szokatlanul karakán és elismerésre méltó. Ha így folytatja, a koalíciónak újabb frontvonalat kell nyitnia a nyilvánosság előtt, ami – különböző okokból – egyik kormánypártnak sem lesz kellemes. Mi áll a változás hátterében? Kiska talán úgy vélhette, hogy fel kell vállalnia a nem konstruktív, töredezett ellenzék szerepét. Esetleg betelt nála a pohár: megválasztása óta rendszeresen találkozik a miniszterelnökkel, s el tudjuk képzelni, hogy Fico bizonyos ügyekben négyszemközt mást ígért neki, mint amit végül tesz. Kiska viszont azt látta, hogy semmi sem változik pozitív irányban. Végezetül pedig, ha a motivációk után kutatunk, ne feledjük, hogy bő két év múlva újra elnökválasztás lesz, az előkampány már jövőre megkezdődhet. Lehet, hogy Kiska úgy érezte: dinamikusabb imázsra lesz szüksége az újraválasztáshoz. Az utolsó, negyedik lehetőséget e sorok szerzője nem tartja valószínűnek, ám érdemes megemlíteni: lehet, hogy a 2019-es elnökválasztás, a kényelmes duplázás helyett a pártpolitikába akarja belevetni magát?