Kiska, a taktikus

Ezzel látszólag a jog asztalára kerül a döntés, ám a látszat ezúttal is csal. Ficóék játékszerévé válik a kérdés. 2007 óta, amikor a Smer vezette koalíció választhatta a bíróság tagjainak többségét, a testület többször is bizonyította, hogy a kényes ügyekben Ficóék kottájából muzsikál. Kétes döntéseket hoznak (pl. a Čentéš-ügy) vagy ha már nagyon nem lehet leköpni az Alkotmányt, igyekeznek elodázni – akár évekig is – a döntést. Emlékezzünk csak a kisajátításokkal kapcsolatos törvényre, vagy a Fico-féle állampolgársági ellentörvényre, amely három éve pihen a bíróság asztalfiókjában. Örömtüzek gyújtása helyett tehát érdemes ezt a józanabb szempontot látni. Ebben az ügyben is akkor fog dönteni az AB, amikor a Smernek jó lesz, s olyan döntést hoz, ami neki tetszeni fog. A döntést pedig mindkét kulturkampfos fél a saját szája íze szerint fogja értelmezni – konszenzusra tehát ne számítsunk. Az elégedetlenek azt fogják mondani, hogy a smeres Alkotmánybíróság ismét lábbal tapossa a jogot, az elégedettek pedig azt: bebizonyosodott, hogy nekik volt igazuk. Hasonló kérdésben néhány országban tartottak már népszavazást (legutóbb Horvátországban), ám ez még nem jelenti azt, hogy a kérdések biztosan összeegyeztethetőek a szlovák Alkotmánnyal is. Csak azt mutatja, hogy illik óvatosan kezelni azokat az elhamarkodott vélekedéseket, amelyek szerint „tutira” alkotmánysértőek. Visszatérve Kiska döntésére, az államfő okosan érvelt, hangsúlyozva: a népszavazás kezdeményezőinek is érdeke, hogy utólag ne támadhassák meg kezdeményezésüket. Majd „kárpótlásként” taktikusan vállon veregette őket, mondván: tiszteli a kezdeményezést indítókat, mivel véleményt nyilvánítottak és nem közömbös számukra az ország további sorsa. Kiska szerencséjére jól argumentált és messze még a következő elnökválasztás. A kulturkampfos árok egyik oldaláról dobálódzók sejtetéseivel ellentétben ugyanis a petíció aláírói nem Kotleba-féle szélsőségesek, hanem többségében jobboldali pártokra szavazó, viszonylag aktív választópolgárok. Pont olyanok, akik támogatására Kiska is számíthatott tavasszal, s számítani fog öt év múlva is. Kiska pechére viszont az ellentábor is őt támogatta, és egyik felet sem szeretné magára haragítani. A népi konzervatív tömegeket és a szűk, városi liberális „kávéházi” elitet egy pártban elegyíteni szándékozó Mikuláš Dzurinda egy–másfél évtizede ezt a megosztó kulturális-etikai témák taccsra játszásával próbálta megoldani. Sikerrel.Kiska döntése is hasonló, azzal, hogy egyszerre lesz nehezebb és bizonyos értelemben könnyebb helyzetben, mint anno az SDKÚ. Könnyebben azért, mert nem kormányfő, akinek napi szinten kellene az agendával foglalkoznia, nehezebb pozícióban pedig azért, mert a kényes témák kerülgetéséhez a status quo fenntartása szükséges. Ennek kikezdésére viszont a liberális oldalról fog érkezni folyamatosan egyre több kezdeményezés, ami a mostani, referendumoshoz hasonló védekező reakciókat fog szülni. A kérdéseket pedig egyre nehezebb lesz „dzurindai” módon megkerülni. A kérdésben folytatott társadalmi vita legyen toleráns, olyan, amely során a felek igyekeznek megérteni a másik álláspontját és aggályait – kérte bölcsen az államfő. Nagy kár, hogy ezt a „fronton” harcolók nem hallják meg.