Kísértet járja be Prágát

A kommunisták kísértete, parafrazálhatnánk a Kommunista Kiáltványt. Stanislav Grossnak a múlt héten még elég volt a kommunisták „passzív” támogatása, most azonban úgy tűnik, az ifjú – bár az utóbbi hetek történései miatt bizonyosan sokat öregedett – szociáldemokrata kormányfőnek újra el kell látogatnia Miroslav Grebeníčekhez, mert a parlamenti matematika így kívánja.

Mint ismeretes, a Polgári Demokrata Párt bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kabinet ellen, azonban azt rajtuk kívül csak a koalícióból korábban távozó kereszténydemokraták támogatták, így a kormány menesztéséhez szükséges 101 szavazat nem jött össze.

Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának képviselői – 41 van belőlük – úgy döntöttek, tartózkodni fognak a voksolástól. Vezetőjük ugyan élesen bírálta a baloldali kormányt, de hát a szó elszáll, és a parlamenti jegyzőkönyveket legfeljebb politológia szakos egyetemi hallgatók fogják felütni szakdolgozatíráskor; ami a lényeg: nem mondtak nemet. De ez a pillanatnyi siker (?) újabb szöget vert a Gross-kormány koporsójába.

A miniszterelnök még pénteken hetykén üzente Václav Klaus köztársasági elnöknek, ugyan ne akarja már tőle, hogy kérjen bizalmi szavazást, mert ezzel túllépné hatáskörét, de a hét végén kisebbik koalíciós partnere falhoz állította őt. A Szabadság Unió–Demokratikus Unió képviselői úgy vélekedtek, az lenne a legjobb, ha a kormány lemondana. Az egykori hármas koalíció legkisebb pártja nyomatékként hozzátette, ha ez egy héten belül nem történik meg, a kereszténydemokraták példáját követve ők is távoznak a kabinetből. De ők nem Gross, hanem a kommunisták miatt. Ráadásul néhány szociáldemokrata miniszter is a távozást fontolgatja. Stanislav Gross tehát kénytelen bizalmi szavazást kérni. S mindezt egy lakás miatt.

„Hát megérte, fiatalember? – kérdezhetnénk az egykori mozdonyvezetőtől. – Ugyan nem bírta volna ki a kormányfői ülep a ciklus végéig a régi lakásban?” Hipotetikus kérdésünkre a válasz természetesen: nem, nem érte meg. A világ magasabb politikai kultúrával rendelkező országaiban ennél lényegesen kevesebbért is távoztak már vezető politikusok. De Csehországban már rég nem az a kérdés, hogy a nagybácsi adott-e pénzt a luxuslakásra, vagy valaki más.

Visszatetsző, hogy a változatos pénzszerzési történetekkel előálló kormányfő úgy kezeli az országot, mintha a tulajdona lenne, és görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz. Ebbéli igyekezetében odáig süllyedt, hogy a cseh politikai palettán politikai hullaként számon tartott kommunistákkal is lepaktált. Pedig a szavazóktól nem arra kaptak mandátumot, hogy az ultraortodox baloldali párttal karöltve vezessék az országot.

Ugyan politikának és erkölcsnek sok köze nincs egymáshoz, de ha Stanislav Grossban még maradt szemernyi tisztesség, tiszteletben fogja tartani a választók akaratát, mivel a tartós bizonytalanság nem tesz jót az országnak. Egyelőre azonban úgy látszik, Csehország érdekei háttérbe szorultak a kormányfő érdekei miatt.