Kisember

Én is csak egy kisember vagyok, mint mindenki más, nem sok hatásom van a dolgok menetére. És alázatosan el is fogadom, hogy nálam okosabb emberek döntenek fontos ügyekben. De kérdéseim vannak, és fontos, hogy legyenek kérdéseim. Például arról, miért mentették fel Kočnert és Zsuzsovát.

Ján Kuciaknak és Martina Kušnírovának ez az ítélet már teljesen mindegy. Ők már lassan két és fél éve nem léteznek, és sajnos soha többé nem is fognak. Nekünk, kisembereknek csak az a szimbólum létezik, ami utánuk maradt. Az az amorf és képlékeny illúzió, hogy valahol ott lapul az igazság a mélyben, amiért érdemes újra és újra alámerülni a szennybe. Hogy tisztességes emberek együtt elővarázsolhatják azt az illékony valamit, amit reménynek hívunk – amibe kapaszkodnak a szegény, a beteg, a megalázott és eltiport emberek. Azok, akik nem tehetnek mást, csak összeszorítják a fogukat, és tűrnek. Enélkül a remény nélkül megette a fene az egészet: ha nincs, akár nyithatjuk is az ereinket egy rozsdás konyhakéssel.

A Kuciak-gyilkosság felgöngyölítésének folyamata arra engedett következtetni, hogy van remény. A rendőrség fokozatosan jutott el a végrehajtókon és a közvetítőkön át a feltételezett megrendelőkig, és minden arra utalt, hogy jól végezte a munkáját. A Kočner és Zsuzsová elleni per annak a tesztje volt, hogy tisztult-e már a zavaros, provinciális, piócákkal teli mocsarunk vize, és sikerül-e végigvinni, amit végig kell vinni. És úgy tűnik, kiderült, hogy ettől még messze vagyunk.

Én kisember vagyok, nem értek a joghoz és a világ nagy dolgaihoz. De őszintén szeretném tudni, hogy ha a politikusok, az újságírók és annyi más ember szerint egyértelmű volt, hogy Kočner és Zsuzsová volt a gyilkosság megrendelője, akkor miért nem sikerült őket elítélni. Szeretném tudni, ki a felelős ezért. A rendőrség, mely talán nem volt elég következetes, és képtelen volt közvetlen bizonyítékot gyűjteni ellenük? Az ügyészség, mely talán nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani a bűnösségüket? Ružena Sabová szenátusa, mely talán a törvény szavának szellemében döntött, de az ítélet után mindenkinek a következetlenség és a kétség keserű mellékíze maradt a szájában?

Kisember vagyok, nem értek a joghoz, de tudni szeretném, hogy akkor most Kočner és Zsuzsová elkövették-e, amivel vádolják őket, vagy sem? Ártatlan embereket hurcoltak meg, akik nem tettek semmi rosszat, vagy bűnösöket mentettek fel? Hogyan kapaszkodjak tovább a reménybe, amit Ján Kuciak és Martina Kušnírová hagyott maga után, ha nincsenek válaszaim, és már azt sem tudom, létezik-e ez a remény? Nekem, kisemberként hinnem kell a jogban és a törvényben, a bíróságok igazságosságában, mert ha nem így tennék, akkor hazudnék, ha azt mondanám, jogállamot akarok.

Nem bosszút akarok, nem tombolást, nem vért. Nem követelem senki fejét habzó szájjal. Nem vetemednék erre, mert kisember vagyok, nem jobb másoknál. Nekem csak szerény kérdéseim vannak, és válaszokat szeretnék. Csak arra válaszoljon valaki, hogy megmaradt-e az, amibe kapaszkodhatok.