Kis magyar futballkörkép (Kopasszuk meg a belga balekot!)

 

Az üzleti világban jó hírnévnek örvendő, nemzetközi tekintélyű Duchatelet família Roderick nevű sarja azonban hamar szembesült azzal, hogy a magyar futballugaron haszonnövényt termeszteni nem lehet; mert itt csak dudva, gaz és bogáncs terem, ameddig a szem ellát.  A gyanú szerint, amikor Újpesten megneszelték, hogy a befektető vásárlási szándékai komolyak (s ez a jóhiszemű belga balfácán átvállalja a tartozások kiegyenlítését is), egyesek tüstént munkához láttak, s „az éj leple alatt” kicserélték a meglévő szerződéseket, ezzel is profi zmusukról, klubhűségükről és erkölcsi tartásukról téve tanúbizonyságot. A számokat rafi náltan átírták, s amint végeztek a melóval, elégedetten összekacsintottak: a csapda készen állt! A balga belga pedig gyanútlanul belesétált.  „A klub átvételével kapcsolatban felmerült néhány furcsaság” – írta február eleji nyílt levelében a lóvá tett Duchatelet, aki a fortélyosan megbuherált szerződések értelmében az egyik futballistának (történetesen a klub ikonjának, egy azóta mellőzött csatárnak) 52 millió forintot volt kénytelen kifi zetni – az eredeti szerződés alapján járó 7 millió helyett.  „Nem szégyellik magukat? Nem szeretik a klubjukat?” – kérdezte kétségbeesve Duchatelet, amikor szembesült azzal, hogy ővele bizony csúnyán kibabráltak a Megyeri úton. „Ami történt, azt az én országomban bűncselekménynek hívják” – tette hozzá, s ebben kétségkívül igaza is van, csakhogy az ő országát Belgiumnak hívják, ez pedig itten Magyarország, a bográcsgulyás és a barackpálinka világa, ahol a futballisták az éjszakai élet bősz bacchanáliáinak csillogó díszletei és az okirat-hamisítás kacskaringói között hamarabb feltalálják magukat, mint a futballpályán; és fölöttébb felesleges becsületről és bizalomról prédikálni ott, ahol az egyetlen releváns dialógusnak a megbundázott bajnoki meccsekről, a büntetőjogról, a bíróságról és a börtönbüntetésről kellene szólnia.  * * * A magyar futball fő exportcikke manapság nem az Újpest (Isten ments!), s nem is Puskás Öcsi (Isten nyugosztalja!), de még Dzsudzsák „Celeb” Balázs sem (Isten óvja!), hanem a Debreceni Vasutas Sport Club (Isten éltesse!).  Ha beírjuk a google-keresőbe a „Debrecen” és a „match fixing” („fogadási csalás”) kifejezéseket, akkor 168 ezer találatot kapunk (az adatért köszönet a valogatott. blog.hu-nak). Itt azért álljunk meg egy pillanatra, és képzeljük el, ha annak idején legyőzzük a Fiorentinát, a Lyont és a Liverpoolt, az kétségkívül a csoda kategóriájába tartozott volna (lásd még: „egyszeri, megmagyarázhatatlan, rendkívüli jelenség”); mégse emlékezne ránk a kutya se (na jó, talán egy-két speciális szimatú, kokainra trenírozott rendőrségi németjuhász, amely a firenzei Adrian Mutut szaglászta körbe a Ferihegyen).  Így viszont, hogy a balkáni bűnszervezetek az európai kupameccsek előestéin elhalmozták bajnokcsapatunkat kitüntető figyelmükkel, még évek múltán is felemlegetik gólokban gazdag BL-mérkőzéseinket, újraértelmeznek bizonyos játékszituációkat, telefonbeszélgetéseket elemeznek, egyszóval sztárok lettünk, világhírességek, még ha nem is a „követendő példa” típusból valók. Mindenesetre már nemcsak a szingapúri bundakartellek hotelszobáiban, hanem az egész földkerekségen tudják, mi fán terem a Lokika, s ha valaki egy riói kifőzdében vagy egy kamcsatkai heringpiacon azt hallja, hogy „Debrecen”, fülelni kezd, mert jó eséllyel egy egészen rendkívüli, szaftos, tartalmi szempontból pedig a fekete krónikák legfeketébb oldalaira kívánkozó maffi asztorit hall majd.  * * * A Debrecen pozícióit nem veszélyeztette ugyan, de az utóbbi hetekben jelentős médiajelenlétet követelt magának a Zalaegerszegi Torna Egylet is, amelyet – ki gondolta volna! – szintén bűnös praktikák kapcsán emleget az európai sajtó. „A klub nem keveredett bele a csalásba” – idézte Dezsi Attila zalaegerszegi ügyvezető igazgatót a Th e Sun. Szóval a klub nem? Ez jó hír. S a játékosok? Ők igen?  „Ha egy játékos eladta a meccset, arra a legkeményebb büntetést kell kiróni. Börtönbe kell zárni” – szórta átkait a bundázó futballistákra George F. Hemingway kispesti klubtulajdonos, aki szerint a fogadási csalásban részt vevő focista „játékosnak álcázott görény”. Ez volt a hivatalos kispesti retorika 2009 őszén. Azóta mintha megkopott volna a forradalmi hevület a Bozsik-stadion bőrfoteles irodáiban, legalábbis erre lehet következtetni abból, ahogyan a frissen igazolt Davide Lanzafame mellett érvelnek.  Az olasz csatár bundaügybe keveredett hazájában, s a római ügyészségen tett beismerő vallomását a La Repubblica internetes oldala közölte. Mindez nem ejtette gondolkodóba a kispesti klubvezetést, amely – korábbi elveit feladva – már nem követel börtönbüntetést, sőt.  „Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Ő ártatlannak vallja magát, és én hiszek neki” – reagált Hemingway, a hivatalos kispesti közlemény pedig hozzátette még: „Az interneten elérhető, állítólag az olasz törvények megsértésével kiszivárogtatott, állítólagos vallomásrészletekből nekünk ítélkezni nem szabad.” Valljuk be, eddig ez a legfrappánsabb komment. Szóval nem a bundázók sértenek törvényt, hanem azok, akik írnak róluk? Nem rossz.  * * *  Vajon miért éri meg tájainkon futballklubot működtetni, ha nincs az a piacgazdasági alapú üzleti modell, amely alapján bevételre tehetne szert a tulajdonos? Ez volt a Nemzeti Sport múlt szerdai címlapsztorija. A megkérdezettek közül senki sem tudott választ adni arra, mi az üzlet egy NB1-es klub működtetésében. Ha se presztízs, se bevétel, akkor miért csinálják? Miért ragaszkodnak oly sokan a leamortizált, éppen csak elvegetáló, papíron veszteséget termelő klubjukhoz? Sejtéseink természetesen lehetnek, de a bizonyítékokkal alátámasztott válaszadás ebben az esetben nem az újságírók, hanem a gazdasági bűncselekményeket és fogadási csalásokat felgöngyölítő bűnüldöző szervek feladatkörébe tartozik.