Kis hazai groteszk

Mostanában egyre gyakrabban kaptam le a könyvespolcról Örkény István remek kis miniatűrjeit. Pihentetésképp, mintegy a szellemi görcs oldásaként, hogy újra és újra felszabadultan kacagjak. Ezidáig. Már nem tudok nevetni Örkényen, sőt, tragikusnak találom a leghumorosabb írásait is, persze ő ettől még éppúgy zseniális marad. Hozzáállásom talán csak azért változott meg, mert manapság egyre gyakrabban találkozom olyan esetekkel, melyektől rendre kiakad bennem az ütő. Mesélek egy rövidet.

Volt egyszer egy kerületi hivatalnok, aki szigorúan bizalmas találkára invitálta meg az újságírót. A telefonba csak annyit közölt, hogy egy roppant kényes dokumentumot szeretne megmutatni, ám rendkívül fontos, hogy firkászunk tudja a valós tényeket, de mihelyst az ívet elolvasta, vegye úgy, hogy nem találkoztak, egymást nem is ismerik, az irat pedig nem létezik. A nevezetes napon újságírónk már a találka előtt egy órával ott ült ama bizonyos kávéházi asztalnál, feszülten fixírozta a bejáratot, és úgy érezte magát, mint egy szovjet konspirátor valami C kategóriás James Bond-filmben. Múltak a percek, a félórák, firkászunk fantáziája annyira meglódult, hogy még azt is feltételezte, hivatalnokunkat netán elrabolták, agyonlőtték a nyílt utcán, és ő most hiába rostokol itt izzadó tenyérrel. Végre a hivatalnok megjelent. Nagy sebbel-lobbal, aktatáskáját szorosan a hóna alá szorítva, összeráncolt homlokkal és a kávéház közönségére jeges oldalpillantásokat vetve ült le az asztalhoz. – Ne kérdezz semmit, csak rám nézz, most odaadom, de ígérd meg, hogy két perc alatt átfutod, és én már itt sem vagyok – szűrte a szót foga közt hivatalnokunk, s azzal átadta a Nagy Titkos Ügyiratot. Az újságíró meredten nézte a listát, olvasta a sorokat, szeme előtt összefolytak a betűk és a számok. Megdermedt a csend, hivatalnokunknak egész kocsonyás lett a szája széle, a nagy titoktól a legyek is beledöglöttek a kávéba. Ebben a pillanatban újságírónk zokogó röhögésben tört ki, és csak annyit mondott hivatalnokunknak: elmész te a ...., barátom! – De én az állásommal játszom, értsd meg... – súgta a hivatalnok. – Nem, te egyszerűen hülye vagy – hangzott a válasz. A Titkos Dokumentum nem volt más, mint azon városok és községek listája, amelyek állami környezetvédelmi támogatást kaptak a múlt évben, s amelyen összegszerűen is feltüntették a megítélt támogatást. Ez a lista bármikor megtekinthető és lehúzható az internetről, elolvasható bármely gazdasági szaklapban és közlönyben, sőt jó lenne, ha minél több polgár ismerné.