Kinek jó külön utakon?

Megbukott egy kezdeményezés. Csalódottságomat fokozza, hogy jómagam is ott bábáskodtam az elindításánál. Elkeseredésemet hatványozza, hogy egy hasonló próbálkozásom két esztendővel ezelőtt sikerrel járt: a kisiskolák ügyében a pártok, valamint a civil szervezetek egységes fellépése láttán még az utcára is kivonult néhány száz ember.

Most dugába dőlt egy elképzelés, füstbe ment egy terv. De bárcsak ennyi történt volna...

Persze önmagában még nem tragédia, hogy az együttműködés szándékát tartalmazó nyilatkozatban a hét aláírásnak kipontozott hely egyike üresen maradt. Pontosabban fogalmazva, nem ez a tragédia. Ugyanis hat szervezet, köztük a szakma és a szülők képviselete, egyetértett a közös kiállás gondolatával. Kezdődhet tehát az érdemi munka.

A hiányzó aláírásnak viszont rossz üzenete van. Nem kevésbé az indoklásának. „Indul a kampány. Miért kellene a másikat bármiről is informálni? Miért kellene egyeztetni?” – jelentette ki a vegyes párt parlamenti képviselője, az oktatási bizottság tagja.

Beleborzongok ebbe a politikai szűklátókörűségbe, a bárgyú szakmai féltékenységbe, az ötlet- és pozícióféltésbe. Érthetetlen számomra, ha egy parlamenti szubjektum attól tart, nehogy valaki ellopja, kisajátítsa, netán köztulajdonná tegye a párt magvas gondolatait, amelyeket egyértelműen csak szavazatszerzés céljával ötlöttek ki. Bár jómagam is egy párt országos alelnöke vagyok (ergo: politikus), ebben a kérdésben a mai napig gyakorló pedagógusként, szülőként és a magyar közösség tagjaként próbáltam fellépni. Hiszen látom a gondokat, érzékelem a nehézségeket, ha úgy tetszik, saját bőrömön tapasztalom, milyen veszélyek fenyegetik a közoktatást, s rajta keresztül egész közösségünket.

A Most-Híd képviselői sajnos nem vették észre, hogy ezúttal nem az MKP-val kellene egyeztetniük, hanem hat szervezettel KÖZÖSEN. Így marad nekik a különutas politika, maradnak a sebtében összehívott látszattárgyalások, a formális sajtónyilatkozatok, hogy fenntartsák az érzést, ők mindent megtesznek.

Természetesen tisztában vagyunk a helyzeti előnyükkel. Mivel ők vannak jelenleg a parlamentben, nekik áll módjukban törvénymódosításokat beterjeszteni, ők tudják a kormánytagokat interpellálni. Az együttműködés, az egyeztetés és a közös fellépés viszont mérhetetlenül fontos lett volna.

Iskoláink ügyében nem járhatunk külön ösvényeken. Ez egy olyan játszma az államhatalommal szemben, amelyet közösségünknek egy emberként kell megvívnia. A végén ugyanis vagy mindenki nyer, vagy mindenki veszít. Aki ezt nem érzékeli, álljon félre, fújjon takarodót. Addig, amíg nem késő, és nem okoz jelentősebb károkat.

A. Szabó László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke