Kinek jár sztárügyvéd?

Megesik, hogy egészen távoli országokban zajló eseményekről is ezek hazai párhuzama jut az eszünkbe. Itt van például az olasz miniszterelnök végül is happy enddel végződő bűnügye. Happy end – Berlusconi számára... Nagyjából ugyanazokban a napokban vált ez világra szóló szenzációvá, amikor nálunk a vagyontalanok ügyvédi képviseletének kérdése bizonyult ugyan sokakat érintő, de a Berlusconi-perhez képest mégiscsak vicinális kérdésnek.

Berlusconi próbálta volna azt a pert megnyerni egy olyan ügyvéd által képviselve, akit szegénységi bizonyítvány alapján rendelt ki a hatóság! Másrészt: elképzelhető-e olyan munkajogi per, amelyet egy munkanélküli elveszít, ha ügyét valami csoda folytán olyan jogász képviseli, aki az olasz kormányfő ügyvédjének lehetőségeivel rendelkezik?

A fenti feltételezések, persze, nem életszerűek. Arra viszont alkalmasak, hogy – múltbéli példákra is hivatkozva – megalapozottan feltételezzük: a vagyontalansági alapon ingyenessé teendő jogsegély-szolgálati rendszer könnyen hozzájárulhat az igazságszolgáltatás vagyontalanokat érintő részének parodisztikussá tételéhez. Nem olyan korban élünk, hogy az ügyvédi karnak ne ez lenne az első számú gondolattársítása: olcsó húsnak híg a leve. Más szóval: egyetlen pereskedő nincstelen se számítson arra, hogy kirendelt ügyvédje majd kezét-lábát törve igyekszik ellátni teendőit. Feltéve, persze, hogy összehasonlíthatatlan lesz a módosak és a nincstelenek képviselete után járó tiszteletdíj. Ha viszont a kettő közötti különbség még egy szőrös szívű ügyvéd számára is elviselhető lesz, a szegények jogsegélyezése talán nem lesz egészen méltatlan színvonalú. Családunk évtizedekig ereklyeként őrizte Vladimír Clementis, a később kivégzett politikus cetlire írt kurta tanácsát, amely szerint valami aratósztrájkügyben perbe fogott családtagjaink ne szegénységi bizonyítvány alapján igényeljenek ügyvédet. „A védelmet magam vállalom” – írta a tragikus sorsú baloldali értelmiségi. Sztárügyvéd létére valóban vállalta, és a perbe fogottakat a bíróság felmentette. Rokonaim halálukig emlegették, hogyan vélekedett Clementis a kirendelt ügyvédekről: „Olyan tyúkper még nem volt, amelyet kirendelt ügyvéd megnyert volna.”

Nem kell Olaszországba utazni, hogy az ember meggyőződjék róla, az igazságszolgáltatásban a vagyoni helyzet mennyire illuzórikussá teheti a törvény előtti egyenlőség alkotmányos elvének érvényesülését. Itáliában a kereszténydemokrácia uralma a II. világháborút követő negyven évben teljesen elrothasztotta a közállapotokat. A szó szoros értelmében „megágyaztak” Berlusconinak és a hozzá hasonlóknak. Szlovákiában a politikusok 15 év alatt sok mindent elkövettek, hogy a törvény előtti egyenlőség nálunk is illuzórikussá váljék. A „szegények ügyvédje” intézmény újbóli meghonosításának módja majd sok mindent elárul arról, hogy az olasz példát követjük-e, vagy a svédekét.