Kinek és miről szól a Pátria rádió?

Azt az érvet, hogy a Pátria interneten is hallgatható, nevetségesnek és elfogadhatatlannak tartom. Ez csak kiegészítő és nem alapszolgáltatás. Vételéhez külön felszerelés (számítógép, internethálózat) kell, s az ilyen vétel hangminőségéről ne is beszéljünk… Mivel adófizető, törvénytisztelő állampolgár vagyok, igenis diszkriminációnak tartom, hogy bár fizetem a közszolgálati rádióhavidíját, nem kapom meg érte a nekem járó szolgáltatást, nem tudom hallgatni az egyetlen országos , hazai magyar rádióadást. Ezzel a véleményemmel bizonyára nem vagyok egyedül.

A társadalmi vita következő témájául ajánlanám a köz szolgálatiság kérdését. A Pátriának – lévén a Szlovák Rádió egyik adója – ennek kell megfelelnie (és nem a közízlésnek, ahogy azt a főszerkesztőnő írja!). Sok minden beletartozik a feladatkörbe, de az biztosan nem, amit ugyancsak a főszerkesztőnő mondott az Új Szó szeptember 22-eiszámában:„Ha aközszolgálati szerepet be akarjuk tölteni, akkor a jövőt alakító, döntéshozó pozícióban lévő emberek többségéhez kellene szólnunk.” Vajon kikhez? – merülhet fel jogosan a kérdés.

Amihez nem férhet kétség, mert a közszolgálati rádiózás alapkövetelménye a pártatlanság. Ezt árgus szemmel figyelik, vagy hogy stílusos legyek: nyitott füllel hallgatják a Frekvenciatanács és a Rádiótanács tagjai, politikusaink és nem utolsósorban a tisztelt hallgatók. Ám nem az ő kedvükért kell eleget tenni az írott és íratlan szabályoknak! Nemcsak a politikai vitaműsoroknak kell kiegyensúlyozottaknak lenniük, hanem minden terítékre kerülő kérdésben a „hallgattassék meg a másik fél is” elvnek kell érvényesülnie. Ez a szakma első alapszabálya. Az egyetemi önkormányzatok, a Csemadok-tagok és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala résztvevői elmondhatják véleményüket, ám a „főcsapást” a Pátria mindenkori vezetőjének kell ismernie. Aki tudja a rádiózás elméletét és gyakorlatát, az társadalmi vita nélkül is képes eldönteni, minek van helye és minek nincs a nemzetiségi, közszolgálati rádióműsorokban. Minta Pátria rádió voltigazgatója kénytelen vagyok visszautasítani Both Enikő azon állítását, hogy „az egyoldalú tájékoztatás tendenciáit sokszor tapasztaltam korábban”. Ezt sem igazgatóként, sem a Rádiótanácsban 6 évig betöltött tisztségem alatt én nem tapasztaltam. De nem kizárt, hogy éveken át nem ugyanazt az adást hallgattuk.

Szintén témája lehetne a társadalmi vitának, hogy „lerázva a port és ledobva a provincializmus nyomait” (idézet a főszerkesztőnőtől) kell-e korszerűsíteni a Pátria adását. Ha valóban ilyen, annak az okát kell megvizsgálni. Például, hogy a magyar adás működési feltételei (létszám, műszaki felszereltség, anyagi háttér stb.) mindig azonosak voltak-e a szlovák szerkesztőségekéivel. És ha nem, annak mi volt az oka illetve a következménye? A Both Enikő által meghirdetett „fiatalítás, arculatváltás, perszonális átalakítás, új műsorstruktúra, új munkatempó, tartalmi és műszaki fejlesztés, rádiójáték-készítés, szlovákiai magyar írók műveinek feldolgozása, széles körben hallgatott, közkedvelt csatorna” stb. stb. nagyon komoly feladat. Teljesítéséhez nekem hiányzik a főszerkesztőnő biztató fél mondata. Nevezetesen, hogy mindehhez megvan az anyagi háttér. Mert ha nincs, akkor mindez csak üres szólam. Ľubomír Machaj, a Szlovák Rádió műsorigazgatója az Új Szó szeptember 22-i számában ugyanis azt mondta, hogy „Szeretnénk növelni a külső munkatársak számát, de csak a jelenlegi pénzügyi keretek között”. Értsd: lehet akárhány külső munkatársa a Pátriának, költségvetése nem lesz több! Vajon az irodalmi és kulturális műsorok bővítéséről is így vélekedik? Mert ha igen, akkor marad a „por” és „provincializmus”, meg a főszerkesztőnő álma.

Fontosnak tartom leszögezni, hogy ha egyesek szerint poros és provinciális is a magyar adás, mégis 81 éve létezik. Tavaly a kerek jubileumról illett volna méltóképpen megemlékezni, és köszönetet mondani mindazoknak, akik évtizedeken keresztül munkájukkal, tudásukkal fenntartották, építették, népszerűsítették az adást. Mert ha ők nincsenek, akkor ma nem lenne Pátria rádió, sem annak főszerkesztői széke. Ez a múlt pedig kötelez. A korszerűsítésen túl az elődök munkájának a megbecsülésére, egy bizonyos hagyomány folytatására és ne szégyelljük kimondani: a másság vállalására. A „mi Pátriánk” nem azért a miénk, mert alkalmazottai netán irányítói vagyunk, hanem mert rólunk és nekünk szól (már ha szól!). Mindennapjainkról és ünnepeinkről, gondjainkról és örömeinkről, közismert személyiségeinkről és az utca emberéről. A mi hangunkon, a mi nyelvünkön, tisztán, helyesen magyarul. De másképp, mint a magyar és szlovák közszolgálati vagy kereskedelmi rádiók.

Nos, ennek megértéséhez és vállalásához kell az a kis többlet, amit küldetéstudatnak hívnak, és amit nem tanítanak egyetlen menedzserképzőben sem! Abban senki sem kételkedik, hogy a Pátria rádiónak is lépést kell tartania a korral, meg kell felelnie napjaink követelményeinek. Ehhez jó minőségű sugárzásra, a színvonalas szerkesztőségi munkát biztosító anyagi háttérre, gazdag, változatos műsorra és szakmailag képzett, a magyar nyelvet jól ismerő és tisztán beszélő munkatársakra van szükség. Az első két feltétel teljesítése a Szlovák Rádió vezetésének a kötelessége,a többi a Pátria vezetőjéé. Házon belül kell tehát a feladatokatel végezni, nem áthárítani a felelősséget a nyilvánosságra. Itt tartom szükségesnek nyomatékosan kijelenteni, hogy nagy tévedés az adás korszerűsítése és az úgynevezett fiatalítás közé egyenlőségjelet tenni. Hadd utaljak csak a Kossuth rádióra, ahol szinte ugyanazok a szerkesztők képesek voltak a megújulásra és műsoraik megújítására, nyilván egy jól átgondolt vezetői elképzelés nyomán. Nagy felelőtlenség volt a Pátriából azzal a semmitmondó magyarázattal, hogy „nem feleltek meg a velük szemben támasztott követelményeknek, az élő adással összefüggő nyomásnak”stb. elbocsátani a szerkesztőség néhány oszlopos tagját.

Többségük élő adást vezetett eddig is, és szakmailag felkészült, elismert szerkesztő volt. Pótolhatatlan hiányuk rányomta bélyegét az adásra. Kérdés, helyüket betöltheti-e bárki is? Mert ha távozásukkal a helyük is megszűnt, akkor túlzás nélkül állíthatjuk, hogy elkezdődött a Pátria rádió leépítése. És ez nem rémhírterjesztés, hanem a valós helyzet ismerete. Ugyanis színvonalas, közszolgálati, nemzetiségi adást külső munkatársakra építeni nem lehet. Az adás megsínylette már a három évvel ezelőtti létszámcsökkentést is, amelyet a Szlovák Rádióban történt általános leépítés miatt kellett végrehajtanom. És bizony csak nagy nehézségek árán, többletmunkával tudták a szerkesztőség megmaradt tagjai átvállalni az elküldöttek feladatait is. Bármennyire bízunk is a pályakezdőkben, adassék meg nekünk, régi rádiósoknak, a bírálat joga is. A rádiózás is szakma, amelyet tanulni kell! Nem biztos, hogy az újságíró szakon, de biztosan az idősebb, tapasztaltabb kollégák mellett, a szerkesztőségben. Ahogy azt hajdanán mi is tettük, nem eredménytelenül. S ha ilyenek nem lesznek, ki fogja a rádiózás útvesztőiben eligazítani a merész, ámde tapasztalatlan ifjakat? Hiszen, amint a már idézett programigazgató kijelentette: „Az a célunk, hogy a szerkesztőség modernebb módszereket alkalmazzon, növeltük a műsoridőt, több a zene.

Minden alkalmazottról azonban nem tudok véleményt mondani, mivel nem értek mindent pontosan magyarul, de látom a fejlődést”. Nos, mi Machaj úrral ellentétben sajnos, a visszafejlődést látjuk. Talán, mert mindent pontosan megértünk magyarul! (Nagy Ildikó; a szerző a Pátria rádió volt igazgatója)