Kinek a főztje?

Aligha sikerült meggyőznie a kétkedő – amerikai és nemzetközi – közvéleményt Bushnak a tegnap hajnalban, az iraki szuverenitás hivatalos helyreállításának első évfordulóján mondott beszédében arról, hogy Irakban a dolgok jól fejlődnek, és a győzelem minden áldozatot megér. Csak ez alatt az egy év alatt közel 900, összesen pedig több mint 1700 amerikai katona halt meg Irakban, s ez is közrejátszik abban, hogy a felmérések szerint – most először – már több amerikai tartja elhibázott döntésnek az iraki háborút, mint helyesnek. Bush három dolog miatt nem volt igazán meggyőző. 1. Nem adhatott semmiféle garanciát arra, hogy az amerikai áldozatok száma nem fog növekedni. Márpedig tisztában van azzal, minél több az amerikai halott, annál erősebben jelentkezik az amerikai társadalomban a Vietnam-szindróma, a vereségérzet. Ez komoly veszély, s lényegében ezért is mondta el a már előzetesen nagy ívűnek beharangozott beszédet. 2. Nem tudta feloldani az utóbbi napok hivatalosnak tekinthető amerikai, brit és iraki nyilatkozatai közötti, a helyzetértékeléssel kapcsolatos ellentmondásokat. 3. Nem cáfolta azokat az értékeléseket, melyek szerint az iráni elnökválasztás után az amerikai politika inkább vesztésre áll a térségben, illetve nem elemezte ezeket az összefüggéseket, hanem elmaszatolta. Kezdjük ez utóbbival. A Fehér Ház teljesen logikátlanul már előre megkérdőjelezte az iráni elnökválasztást, kemény nyilatkozataival eleve kizárta az együttműködést az ultrakonzervatív Ahmadinedzsáddal. Az ő válasza sem lehetett más: „Iránnak nincs igazán szüksége arra, hogy helyreállítsa kapcsolatait az USA-val, az ország anélkül is lendületesen fejlődik.” ĺgy várhatóan nemcsak tartós marad, hanem mélyül is a feszültség a síita többségű Irak legerősebb, ugyancsak síita vezetésű szomszédjával. Lassan felszínre kerülnek a nézeteltérések az új iraki kormányzat és a Fehér Ház között. Ezek még nem látványosak, de komolyak. Egy brit lap megszellőztette, majd Washington és London is megerősítette: az amerikaiak és a britek is tárgyalnak Irakban felkelők bizonyos csoportjaival. Blair azt mondta, „megpróbáljuk a felkelők egy részét beszorítani a politikai folyamatokba.” Talabani iraki elnök ettől a kapcsolatfelvételtől elhatárolódott, mondván, az iraki kormánynak semmi köze hozzá. Mint hozzátette, az iraki kormány nem tárgyal senkivel, aki vérontásban vagy robbantásban vett részt. Márpedig kiderült, az amerikaiak és britek titkos tárgyalásain terrorcselekményekkel vádolt szervezetek képviselői is részt vettek. Megpróbálták, de sem Talabaninak, sem Dzsaafari kormányfőnek nem sikerült jó képet vágnia ahhoz az amerikai bejelentéshez, mely szerint maguknak az irakiaknak kell legyőzniük a felkelőket. Rumsfeld védelmi miniszter azt mondta, a felkelők még akár 12 évig is harcolhatnak az iraki kormány ellen, s az iraki erőknek mielőbb át kell venniük az amerikaiak szerepét. Hatalmas változás ez az amerikai retorikában, Rumsfeld nemrég még azt ígérte, a felkelőknek hamarosan írmagjuk sem marad. Most: egyék meg az irakiak, amit nem ők főztek. Nos, ezek komoly kérdések. A Bush-beszéd után is nyitva maradtak.