Kinek a csizmája?

A magyar honfi aranyköpésére postafordultával érkezett meg a szlovák hazafi válasza: Víťazoslav Moric, a Kis-Kárpátok és a Duklai-szoros közötti térségben véres kardként hurcolja végig ezt a miniszterelnök-helyettesi mondatot: „A szlovákság sok mindent ingyen kapott meg történelme folyamán”. Miután e mondatot a képernyőn elolvastam, napokig reménykedtem, hogy csoda történik, és minden szlovák barátom legalább egy hétre elfelejt magyarul, én pedig nem kényszerülök magyarázkodásra. Ugyanis ha méretes politikai ostobaságot követ el egy szlovákiai magyar, még a legliberálisabb szlovák is kárörvendve dörgöli oda a dologban teljesen vétlen másik magyar orra alá.

Nemzetem jelentős része gondolkodásmódjának „szövegkörnyezetét” ismerve nem tudok másra gondolni, minthogy az „ingyen kapott” ellentétpárja Csáky Pál szóhasználatában a „karddal megszerzett”. Ennek ellenére nem vagyok hajlandó belesétálni abba a zsákutcába, amelyen haladva arról folyna a vita, vajon az úgy 1200 éve csaknem az Atlanti-óceánig kalandozó magyarok haditettei lehetnek-e közelebb az MKP-politikus által eszményített államépítéshez, vagy Svätopluk és kortársainak az eszméi. Nem vagyok hajlandó végignyálazni régi fóliánsokat, hogy érvelni tudjak, hány detvai legény szolgált Bercsényi huszárezredében, illetve hányan harcoltak labanc zászló alatt. Senki nem tud rávenni arra se, hogy a félmúlt eseményeit hasonlítsam össze a karddal történő országépítés szempontjából. Érvelésemben ezzel vékony jégre lépnék. ĺgy nem teszem mérlegre a második világháborús véráldozatot az egyik és a másik oldalon. És mert óvakodom a kollektív elmarasztalástól, illetve mennybe menesztéstől, annak megválaszolását se kockáztatom meg, hogy a magyar hajlamosabb-e a demokráciára, vagy a szlovák.

Viszont merem állítani, hogy valahányszor egy kis nemzet tagja – pláne, ha politikus az illető – szomszédja „ingyen kapottjának” a felhánytorgatásával sajátjának „harccal megszerzettjére” utal, nem tudok másra gondolni, minthogy ez az ember nincs vele tisztában, hányat ütött anno 2002 a történelem órája. Valahányszor ilyen kijelentést hallok magyar politikus szájából, mindig kissé könnyebben belenyugszom abba, hogy nemzetem lélekszáma nem 80 millió. Csáky egyébként szlovák gondolkodótól kölcsönözte a nagy visszatetszést szült mondatot. Csakhogy a helyzetre némileg ráillik Deák Ferenc megállapítása: más az, ha csizmámmal én lépek bele a rondaságba, és megint más, ha más rondít bele az én csizmámba. Tehát: kéretik kissé beleérzőbbnek lenni. Nem a Valódi Szlovák Nemzeti Párt kedvéért...