Szorgalmas orvoslátogató vagyok. No nem abból a fajtából, amelyik arról győzködi a doktor urakat és hölgyeket, hogy az ő-általa képviselt cég gyógyszere a legjobb, mert a legdrágább, és mint tudjuk, csak az a jó minőségű, ami drága.
Kikönyörgött vérvétel
Szorgalmas orvoslátogató vagyok. No nem abból a fajtából, amelyik arról győzködi a doktor urakat és hölgyeket, hogy az ő-általa képviselt cég gyógyszere a legjobb, mert a legdrágább, és mint tudjuk, csak az a jó minőségű, ami drága. Sem abból, amelyiknek az az elve, az olcsó gyógyszernél nincs jobb, azt még a kisnyugdíjas is meg tudja fizetni. Én egy egyszerű beteg-(eskedő) orvoslátogató vagyok. Sajnos, az én fajtámból több százezer akad. Ennek persze csak mi nem örülünk, az orvosok valószínűleg elégedettek, mert ott tartunk, hogy ahány beteg, annyi fejpénz, a megelőzésnek nincs pénzben kifejezett értéke. Egy látogatás egy húszas, kivéve a krónikus (betegség miatt) orvoslátogatókat. Azoknak ingyen jár a bérlet, a belépőjegy. A rendszeres ellenőrzés pedig rendszeres vérvétellel jár. A vér akkor az igazi, ha friss, hajnalban csapolt. A hajnal hétkor kezdődik, és állítólag nyolckor végződik. Persze, ez már a rendelői hajnal, addigra föl kell kelni, zuhanyozni, fölöltözni, elindulni, közlekedési eszközre várni, lekászálódni, megérkezni. Aki beteg, ráér, korán kelni is ráér. Én is igyekszem, de ha véletlenül minden csúszik, előveszem a kis papírkámat, melyen ott áll fehéren–feketén, vérvétel héttől fél kilencig. Gyomorszorítás enyhül, kedélyállapot javul. Akkor kerít hatalmába ismét a rettegés, amikor látom, üres a váró. Reszkető kézzel kopogok, behúzott nyakkal, bűnbánó képpel rebegem a nővérkének, én bizony, bár negyed kilenc is van már, eljöttem, szabadítsanak meg néhány csepp vértől. A választ sejtem, jön is másodpercnyi pontossággal, nyolcig van vérvétel, de jöjjön. Pironkodva belopakodom, hangtalanul leülök, nyújtom a kezem, ide a steril bökőt. Nem érdeklődöm a nővér egészségi állapota, a változékony időjárás, a gyerekek szünideje, semmi, de semmi iránt. Csak ki ne jöjjön az orvosnő, suttogja, mert ha itt találja magát, hazaküldi. Ez a tűszúrás már a lelkembe talált. Telitalált. Hazaküld. Hm. Mint ahogyan annak idején kiküldték az óráról a tanárok a rosszcsont kisdiákot, aki persze röhögött a markába, megúszta a felelést. De mit úszok meg én? Egy tűszúrást? Újabb időpont, újabb korán kelés, újabb stressz. A vércukorszintem meg araszolgat szépen fölfelé. Ha valaki, én érezhetném magam páholyban. Évente százak veszik kezükbe az orvosi diplomát, szabad orvosválasztás van, mehetnék Isten hírével más cukrosdokit keresni, mint ahogy a lábbelimet sem viszem többé ahhoz a suszterhez, aki a sarkat a cipő orrára varrta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.