Ki nevet a végén?

<p>Mindenki tudatosíthatná: előfordulhat, hogy egy új választás eredményeképpen magyar párt nélkül állhat fel a szlovák parlament.&nbsp;</p>

A koalíciós válság nyomán sorra jelennek meg a „nemzeti irányultságú” médiában a kárörvendő kommentek, amelyek szerint egy előrehozott választás esetén a Híd könnyen kieshet a parlamentből, ezért a kormánypártok közül neki van most a legtöbb félnivalója.

Ez persze akár igaz islehet, ahogy az is, hogy bizonyára sok Híd-szavazó is úgy érezheti, a párt meg is érdemelné ezt a büntit, amiért a Smerrel és az SNS-szel szövetkezett. Igen ám, csakhogy a buzgó MKP-drukkerek elfelejtik, hogy a Híd esetleges kibukása a parlamentből egyáltalán nem egyenlő az MKP bejutásával. Sőt. Az utóbbi hónapok felmérései szerint ugyanis Menyhárték igencsak a küszöbön egyensúlyoznak, s jobbára a parlamenten kívülre billennek. A tavalyi elnökváltás, amellyel együtt megújult a párt elnöksége is, nem hozta meg ezen a téren a kívánt eredményt. A párt tevékenységéből leginkább a magyarországi pénzek becsatornázása látszik, ami azonban a jelek szerint nem győzte meg a szavazókat arról, hogy tömegesen álljanak be az MKP táborába. Ha tehát az MKP-fanklub most azon dörzsöli a tenyerét, hogy a Béla végre jól megkapja, akkor jobb, ha tudatosítja: az is előfordulhat, hogy egy új választás eredményeképpen akár magyar párt nélkül állhat fel a szlovák parlament. Hogy ez pontosan mit jelentene, nem tudjuk. És bizonyára nem is akarjuk megtudni. Ezért is lenne jó, ha a jelenlegi kormányválság (is) észhez térítené a két pártot,s végre felfognák, mindkettejük elementáris érdeke az összefogás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?