Ki mitől tért észhez?

Komolytalan lenne, ha azt állítanám: előre tudtam, hogy szerdán este az SDĽ és az SOP képviselőinek többsége nem úgy szavaz, hogy a HZDS kezdeményezésére megbukjék Ivan Mikloš miniszterelnök-helyettes. Nem válik a kormánykoalíció dicsőségére, hogy a helyzet cseppfolyóssá válása miatt a miniszterelnöknek még a legvégső érvet, lemondásának kilátásba helyezését is igénybe kellett vennie. Bejelentése után az SDĽ-ben egy csapásra megrendült a hírhedt pártfegyelem. Differencia támadt azok között, akik a kormány megbuktatása esetén élvezhetnék a legközelebbi választásokon valószínűleg győztes Mečiar jóindulatát, illetve akik a koalíció összeomlása, majd új választások után egy HZDS-dominanciájú országlás esetén elmehetnének zabot hegyezni. A baloldaliaknak 1989 óta először van jó okuk örülni annak, hogy a párt csúcsvezetésében nincs karizmatikus személyiség. Még rágondolni is rossz, mi történik szerdán éjszaka, ha Migaš, ha Koncoš vagy a vezetők közül bármelyik magával ragadó személyiség, és az egész képviselőcsoportot maga mögé állítja. Persze, aligha feltételezhető, hogy az SDĽ nem csúcsvezetésben működő törvényhozóinak zöme a honmentés magasztos céljainak elérésére törekedve szavazott úgy, hogy ne legyen kormányválság. A mezei képviselők között nem egynek a lelkében talán pislákol a karizma mécsese, ezt azonban eredményesen eltitkolja. A tehetségesebbek nem annyira a lángocska oxigénellátásával törődnek, hanem azzal, hogy a párt teljes politikai kudarca esetén jusson egy-egy diplomáciai poszt, hely az alkotmánybírák között… Nos, a természetes tekintélynek örvendő pártvezető (ezúttal örvendetes) hiánya azzal a következménnyel járt, hogy amikor az SDĽ képviselőcsoportjának tagjai a Mikloš-ügyben tanúsítandó magatartásról döntöttek, közülük sokan arra is gondoltak, mi történne a párttal, ha a legközelebbi jövőben lennének választások. Egy parlamenten kívüli, netán 5,5 százalékos parlamenti párt a korábban jelentékeny politikai erő holdudvarában nyüzsgők negyedrészét se tudná szinekúrához juttatni. Kapargathatjuk a közélet mélyebb rétegeit, csak megélhetési politizálásra bukkanunk. Kesernyésen megál-lapíthatjuk, a politikiai életből nálunk mindössze három dolog hiányzik: egy jobboldali párt, egy liberális erő és a korszerű szociáldemokrácia. Formailag mindhárom jelen van. De egyikre se lehet nyugodt szívvel rábízni az országlást. A Mikloš miniszterelnök-helyettes személye körüli vitában a baloldal bizonyult a leggyengébb láncszemnek. Kérdés, a választásokig hátralevő jó fél évben észhez tud-e térni.