Ki fél jobban Kiskától?

Kezdjük egy találós kérdéssel: hogyan lehet elérni az előrehozott választások kiírását? Tízezres tüntetésekkel? Nem jött össze. Aláírásgyűjtéssel, referendummal? Nem, ugyanis nem lenne meg az 50%-os részvétel, így érvénytelen lenne a népszavazás. De van egy egyszerű megoldás: elég, ha Andrej Kiska bejelenti, hogy államfői mandátumának lejárta után belép a pártpolitikába, s mindjárt minden lehetségessé válik.

E poénos felütésben az a vicc, hogy komoly valósággá válhat. De kezdjük az alapvető tényekkel. Kiska évek óta a legnépszerűbb hazai politikus – amit nem is annyira személyi kvalitásainak, mint inkább funkciójának, illetve a többi politikus gyenge teljesítményének köszönhet. Ha pedig egy ilyen fajsúlyos szereplő bejelenti, hogy nem távozik a közéletből, de segíteni akarja a kormányváltást, akkor mindenki felkapja a fejét. Az ellenfelek és a konkurencia pedig megijed. Joggal.

Első körben a jobboldali pártoknak van mitől tartaniuk, azon belül is azoknak, akik a liberálisabb szavazókat szólítják meg. Az új pártocskák (progresszívek, Spolu) mellett elsősorban az SaS tábora gyengülhet, ám a kormányoldalról ide tartozik a Híd is, amelynek maradék szlovák bázisát egy majdani Kiska-párt eredményesen szólíthatná meg.

Nem lehetnek nyugodtak a fából vaskarika protestpártok sem, amelyek a politika nélküli és politikaellenes politikával kampányolnak. Ennek a definíciónak vígan megfelel a vállalkozói szférából érkező független jelölt, pártot eddig sosem látott Kiska is.

Ezeknek a szereplőknek Kiska tökéletes államfőjelölt lett volna, ám ha belép a pártpolitikai térbe, már vetélytárs. Ugyanakkor az előrehozott választások kiírása félreállíthatja őt. Ebben az esetben kivételesen az előrehozott voksolás lehet a Smer érdeke is – és ezzel visszatérünk a kommentár elején feltett találós kérdéshez.

Tény, hogy az SNS és Kotlebáék mellett Ficóék táborát érintené a legkevésbé egy esetleges Kiska-párt zászlóbontása, ám mindemellett egy erős jobboldali szereplő megjelenése alapvetően rajzolná át a terepasztalt. Növelheti az ellenzéki blokk erejét úgy, hogy közben redukálhatja is a mostani sokszínű tábor szereplőinek számát. Ficónak emellett a legkevésbé sem hiányzik egy népszerű ellenfél, akit a jobboldali választók többsége el tud képzelni kormányfőként – azok is, akik Sulíkot vagy Matovičot nem. Arról nem is beszélve, hogy a 20 százalék környékére zuhanó Smert már egy további aprócska szavazói elszivárgás is a Kiska-párt felé újabb lélektani határ alá lökné, a tizenvalahány százalékos pártok közé.

Kiska azt ígérte, hogy a novemberi önkormányzati választások után pontosítja elképzeléseit. A Smer számára ezután jön egy párhetes „kegyelmi időszak”, amikor kéjes élvezettel tépheti cafatokra Kiska rövid- és középtávú politikai terveit.

Ha ugyanis 2019 elején a parlament döntene az előrehozott választások kiírásáról, és azokat a nyár elejére írná ki, a júniusig államfői mandátumát töltő Kiskának nem lenne alkalma és ideje saját pártot alapítani. És a „bosszú” része lenne, hogy már az elnökválasztáson sem indulhatna, mivel addigra lekésné a nevezési határidőt. Ebben az esetben találkozhat a Smer és az ellenzék érdeke, Ficóék pedig rúghatnak egyet a „házi konkurensbe” is, az SNS-be, visszaszerezve tőle pár tízezer szavazót.

A tavalyi Plavčan-ügyet, az oktatási tárca uniós pénzek pályáztatásával kapcsolatos botrányát megidézve a kormánykoalíciót megbontó „casus belli”, vagyis az előrehozott választás indoka majd egy SNS-es botrány lehet. Gabriela Matečná miniszter és az agrártárca rothadó földügyei, valamint a védelmi minisztérium közbeszerzései tálcán kínálják magukat bármikor.

Novemberig még sok víz lefolyik a Dunán, ám már most látszik, hogy Kiska döntése – amely még meg sem született – még izgalmasabbá tette a szlovák belpolitikai mátrixot.