Kiska fejtörője

Kiska vélemény

Andrej Kiska múlt heti bejelentésével – konkrétan azzal a részével, hogy bár elnök nem kíván lenni még egyszer, a politikával nem hagy fel – feladta az utóbbi idők legnagyobb fejtörőjét a lakosságnak. Lehet találgatni, hogyan akar segíteni megváltoztatni a kormányzás stílusát az ország legnépszerűbb politikusa, ha közben a családjának is akarja szentelni magát?

Kiskától nem volna meglepő, ha egy nagyon új megoldással állna elő. Egyik fő érdeme köztársasági elnökként is ez: új megoldásokkal tudott előrukkolni, új arcot, új dimenziót tudott adni annak a hivatalnak, amelyet előtte nyolc évig Ivan Gašparovič szelleme savanyított. Kiska bő négy évvel ezelőtt egy olyan feladatot vállalt magára, amelynek kimeneteléről neki magának sem lehetett biztos tudása. Megvolt viszont az elkötelezettsége és megvoltak az elvei: Kiska nem vált szimpla PR-arccá, minden egyes megnyilvánulása értékek mentén történik. Ezzel – mint mindenki, aki véleményformálóként lép fel – a megosztó szerepet is vállalja, ám még így is sikeres tud lenni: négy éve tartja a legnépszerűbb politikus pozícióját, még ha gyengülve is. Az elmúlt négy évben ő volt talán az egyedüli jelentős politikusunk, aki a legélesebb helyzetekben is kiállt azokért az értékekért, amelyek miatt olyan sokan rá szavaztak: elsősorban, hogy egy nyugati, haladó, modern, szabad és nyitott országot szeretnénk építeni.

Amikor az elmúlt négy évben kétségbeesve figyelhettük, hogy a demokráciaellenes erők nálunk is komoly térhódításba kezdtek, Kiska volt az, aki a legtöbbször és a legélesebben figyelmeztetett az 1989-ben kiharcolt értékeink fontosságára.

Ezzel nemcsak megnyugtatta, vigasztalta a demokratákat, hanem erkölcsi normát, viselkedési mintát is mutatott.

Kiska azt is megmutatta, hogyan kell nemet mondani. Még akkor is, ha minden csatát nem lehet megnyerni, s időnként be kell látni a vereséget, be kell látni, hogy meggyőződésünkben tévedtünk. Kiska híressé vált elutasításai, az alkotmánybírók vagy a Pellegrini-kormány első verziójának kinevezésénél megmutatták, milyen lehet egy igazi politikai egyéniség.

Nem kell vele mindenben egyetérteni, de az biztos, hogy karakánságért nem kell a szomszédba mennie, és ilyen politikusunk ma kevés van.

Az arrogánsabb fajtából persze akad, de abból már régen elegünk lett.

Persze Kiska történetéhez hozzátartozik, hogy függetlenként lett elnök, és megnyilvánulásai mögött sosem kellett pártérdekeket sejteni. Ha most valóban a pártpolitika vizeire evez át, ezt a pozícióját egyszer s mindenkorra elveszíti – a pártalapú politika jellegét nem lesz képes megváltoztatni, mert ahhoz az ország alkotmányos rendjét alapjaiban kellene átírni. Az ilyesmihez pedig forradalmi hangulatra lenne szükség, ami ma nincs.

Kapcsolódó cikkünk

Az alkotmányos alapok nagyjából meghatározzák annak kereteit, merre mozdulhat el Kiska: ha nem pártpolitikát fog művelni, akkor egy erős civil mozgalmi hálózattal szólhat bele a közéletbe. Ez egy újfajta modell lenne, az elmúlt hónapok eseményei azonban éppen azt mutatják, a civil nyomás valós, érdembeli változtatásokra képes a politika azon szintjén is, ahol a döntéseket az alkotmánynak megfelelően a választott tisztségviselők hozzák meg. Ahhoz, hogy ez a nyomás, ez a civil hatalomellenőrzés ne csak országos válságok esetén lehessen hatékony, egy állandó, ütőképes hálózatot kellene kiépíteni. Ez az, amitől a Fico-féle régimódi hatalmasok a legjobban rettegnek. S ez lenne az az út, ahol Kiska megtarthatná eddigi pozícióját és továbbra is példát mutathatna az embereknek kiállásban, és ha kell, ellenállásban. Elvégre kormányok jönnek-mennek, de jó civilekre mindig stabilan szükség van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?