Kézfogás európai emberekkel

Én is felbuzdultam a miniszterelnök példáján, és a héten sorra látogattam ismerőseimet. Megszorítottam néhány kérges férfitenyeret, óvatosan kézbe vettem pár hamvas bakfiskacsót, trükkös-csavart kézfogással üdvözöltem több régi havert, kézcsókot leheltem egy dáma illatos kézfejére. Gratuláltam nekik, európai embereknek. (Buzgalmamban még a szomszéd Ilonka néni Duncso kutyájának is pacsit adtam, aztán a nyelvembe haraptam, mert majdnem kicsúszott a számon, hogy éljél sokáig, te européer eb.)

Csak azt furcsálltam, hogy egyenüdvözletemre nem reagáltak egyformán az emberek.

„Tudod, mit csinálj az uniós tagsággal! Inkább azt mondd meg, hol vehetek egy normális karácsonyfát. Nézd meg, ez itt elég csinos, de az ára...! Van pofájuk kétezer koronát elkérni érte! Emez meg olyan girnyó, hogy babkarónak sem használnám. Hallottam, hogy az Európai Unióban még a kifli görbületi ívét is szabványosítják. Vajon a fenyők is egységesítve lesznek? No, erre válaszolj! Hogy lehervadt az a fránya uniós mosoly a képedről! Figyelj, most már ereszd el a kezem, mert tényleg tüskés lesz a hangulatom...”

„Jaj, kedveském, köszönöm a jókívánságokat! Bezzeg az unokáimnak nem jutott eszükbe gratulálni a születésnapomhoz. Csak óvatosan szorítsa a kezemet, mert nagyon kínoz a reuma... De mit ácsorog itt az ajtóban, kerüljön beljebb egy teára! Nincs ideje? Persze, értem én, maguk, fiatalok mindig csak rohannak. Hogy Európa? Hát eddig is ott laktunk, nem? Mondja csak, lelkecském: felviszik a nyugdíjamat azok az eurómókusok?”

„Köszönöm, uram. Igen, miként ön is említette, Európa polgáraivá válunk a legközelebbi jövőben. Mint az új polgármester, felelősségem teljes tudatában bízvást ígéretet tehetek a magam részéről arra vonatkozólag, hogy városunk...”

„Beléd is! Európai polgárok, mi? Marha jól hangzik. Remélem, gratulálsz a civakodó Mečiaréknak meg az újraegyesülő nemzeti pártiaknak is. Röhög a vakbelem: hogy ők is európai emberek...!”

„A Jóisten áldja meg magát is, testvérem! De azt tudja, ugye, hogy nekünk, szlovákiai magyaroknak köszönheti Szlovákia a NATO- és az EU-tagságot? Hogy miért? Azt most nincs időm kifejteni, az a fő, hogy a magyar igazság most is győzedelmeskedett. Engem csak az zavar az egészben, hogy nem használhatom majd a magyarigazolványomat. Inkább lennék csak magyar, mint európai...”

„Ugyan, ne jöjjön nekem ezzel! Hogy mi európai emberek vagyunk?! Hát persze, mondhatom, nagyon jól megy nekünk, ha már új menekülttáborra is szükség van Szlovákiában. Maga szerint európai kormány az, amelyikben az egyik párt ott tesz keresztbe a többieknek, ahol csak tud? A volt vezérük meg legújabban a NATO-tagság ellen agitál. Vagy európai ember az a szakszervezeti vezér, aki kétszázezerért vesz víkendházat a sajátjaitól? Ne röhögtessen! Ez magának Európa!?”

„Köhöszöhönöm... Félreérti, nem érzékenyültem el, csak mostanáig sírtam. Be kellett vennem egy egész levél Rudotelt. Képzelje, most tudtam meg, mi történt a polgármesterünkkel: rálőttek a veteményesben! Békésen küzdött a kolorádóbogarakkal, amikor elsüvített a füle mellett egy lövedék. Nem most, még a nyáron. A választásokkor meg találtak az urnában egy fenyegető levelet, amelyben az urnába kívánták azt a derék európai embert. Jaj, bocsásson meg, elszorult a torkom...”

Egy kísérlet járja be Európát, a bővítés kísérlete – morfondíroztam hazafelé menet. Nem állítom, hogy felhőtlenek lettek volna találkozásaim az újdonsült európai emberekkel, de nem is szomorodtam

Egy átlagos pesszimista bizonyára talál benne egy csipetnyi optimizmust is.