Danko befejezné a házelnök-háborút – egy kisbetűs kitétellel

A kérdés rendezése már jó ideje várat magára, az SNS és a Hlas konfliktusa a kormánykoalíció határozatképességére is kártékony hatással van.

Az utódkérdés

A házelnök-választás körüli perpatvar április óta húzódik. A pozíció a 2023-as választásokat követő koalíciós osztozkodásnál a Hlas pártjának jutott, amely az elnökét és legnépszerűbb politikusát, Peter Pellegrinit jelölte a tisztségbe. Pellegrini ugyanakkor pár hónappal később az elnökválasztáson is elindult és győzött. Az április elején tartott választást követően azonban haladéktalanul fel kellett adnia politikai funkcióit – így április nyolcadikán a pártelnöki és parlamenti elnöki pozíciójáról is lemondott.

Mivel a koalíciós szerződés alapján a házelnöki poszt a Hlas pártját illeti meg, a párt megkezdte a „belső tisztújítást” – a pártelnöki posztra késő tavasszal Matúš Šutaj Eštok került, a házelnöki tisztségre pedig már két héttel Pellegrini távozása után Richard Raši befektetési és informatizációs minisztert jelölték ki.

Raši megválasztására azonban hónapok alatt sem került sor. Először úgy tűnt azért, mert a kormánykoalíció rengeteg más problémával küszködik: Robert Fico ellen május közepén merényletet kíséreltek meg, így ideiglenesen megbénult a szlovákiai belpolitika, majd jött az európai parlamenti választás. A késlekedésnek azonban mélyebb oka volt, amit Andrej Danko SNS-elnök tavasszal rejtve, kora nyáron pedig nyíltan is megerősített: magának szerette volna a parlamenti elnöki pozíciót.

A Hlas-gömböc

Danko érvelése szerint a koalíciós szerződés házelnöki tisztséget érintő kitétele valójában már nem érvényes. Az SNS elnöke úgy gondolta, hogy a három párt között létező erőegyensúly valójában Pellegrini sikeres elnökválasztási kampányával megsérült és csak akkor állítható helyre, ha a nemzeti párt is kap egy kiemelt tisztséget – mivel a Hlas pártjának jutott az államfői pozíciót, az SNS-nek jár a parlament vezetése. Csakúgy, mint Fico előző, harmadik kormánya idején, mikor a házelnököt Andrej Dankónak hívták.

A politikus többek között azzal indokolta követelései jogosságát, hogy Pellegrini elnökválasztáson való győzelme a nemzeti párt szavazóinak is köszönhető. 

Ez az indoklás az előzmények ismeretében legalábbis furcsa. Danko és Pellegrini személyes viszonya már jóval a választás előtt megromlott, az SNS-elnök előszeretettel bírálta a későbbi elnököt annak mérsékelt nézetei miatt, célozgatott a magánéleti viszonyaira és a riválisaként indult – majd lépett vissza az első kör előtt Štefan Harabint támogatva – az elnökválasztáson.

A Hlas következetesen azt az álláspontot képviselte, nincs hová hátrálni: a koalíciós szerződés ugyanis konkrétan a pártnak ítéli a parlamenti elnöki tisztséget. Danko mellett azonban más is kardoskodott az SNS álláspontja mellett: Robert Fico miniszterelnök, aki már április közepén kijelentette, „el tudja képzelni” a nemzeti politikust a házelnöki székben, később pedig következetesen nem nyilvánított véleményt a konfliktusban és hagyta veszekedni a két pártot.

A stratégiába beleláthatjuk, a két elégedetlen koalíciós partner egyaránt úgy gondolta, a Hlas alaposan „túlnyerte magát” a választást követő osztozkodáson. 

A koalíciós szerződés értelmében a mérleg nyelvének számító Hlas ugyanannyi tárcát – hetet – kapott, mint a jóval erősebben szereplő Smer és sokkal több miniszteri székhez jutott, mint az SNS (három). Mivel a Hlas támogatottsága gyengülőben volt, Matúš Šutaj-Eštok személyében pedig egy tapasztalatalanabb politikus került a párt élére, Fico és Danko is úgy láthatta, érdemes megpróbálkozni a partnerük meggyengítésével és nyomást gyakorolni rá.

Kísért a téma

Mivel a három párt nem jutott egyezségre tavasszal, a kérdés megoldása egyre tovább húzódott – és a bumerángként visszatérő kérdés elsőként jelezte, hogy valami nagyon nincs rendben a kormánypártok kölcsönös viszonyában.

A parlament elnöki kérdésének rendezését először a nyári szünet utáni ülésre halasztották, de előrelépés nem történt: Danko ragaszkodott a pozícióhoz, a Hlas nem volt hajlandó engedményt tenni, a merénylet utáni lábadozásból visszatérő Fico pedig nem volt hajlandó arra, hogy rendet tegyen a veszekedő koalíciós partnerei között.

A problémát három további fejlemény súlyosbította. 

Az egyik az egyetlen ellenzéki alelnök, Michal Šimečka (PS) leváltása a tisztségéből. Šimečka menesztéséről egyoldalúan, szeptember közepén döntött a kormánykoalíció, miután a politikust kemény támadások érték egy állítólagos, a kulturális támogatásokat célzottan merítő családi hálózat kiépítése miatt. A folyamat ellen tiltakozó ellenzék nem volt hajlandó állítani egy új jelöltet a pozícióba, a parlament munkája pedig még inkább megbénult. Az öt vezénylő elnökből összesen három maradt, ami problémát okozott az ülések megszervezésében – egyiküknek ugyanis állandóan az ülésteremben kellett tartózkodnia (Peter Žiga a Hlas képviseletében megbízott elnökként kapta meg Pellegrini hatásköreit).

A második fejlemény megnehezítette az új elnök keresését. A rendőrségen belül jelentkező belső problémák miatt meggyengült Matúš Šutaj-Eštok pozíciója, Andrej Danko pedig kombinálni kezdett: a tárcák átrendezésének reményében kijelentette, hajlandó beleegyezni a Hlas elnökének kinevezésébe a parlament élére, ha cserébe az SNS kaphat egy tárcát a párttól. Ezt a felvetést azonban többször elutasították, a Hlas a minisztériumok újraosztásáról sem volt hajlandó tárgyalni.

A harmadik történés az egész koalícióra kihatott: Rudolf Huliak és a Nemzeti Koalíció további két képviselője kilépett az SNS-ből, így Danko a házelnöki poszt megszerzése helyett kis híján még a saját frakcióját is elvesztette, melyet a minimális létszámra vonatkozó szabályok miatt meg kellett volna szüntetni. A politikus szerencséjére a Smer kisegítette egy képviselővel a nemzetieket, de legalábbis furcsán nézne ki ha egy minimális létszámú frakcióval rendelkező párthoz kerülne a házelnöki tisztség.

Patthelyzet és békekényszer

A feloldhatatlan ellentétek miatt a parlament elnöki kérdésének megoldása hivatalosan – sok más tennivaló mellett – februárra maradt és nem lehetett kizárni, hogy az első idei ülésen sem tudják megoldani a kérdést. 

Danko váratlan év végi bejelentése arról, hogy az SNS lemond az igényeiről a tisztséggel kapcsolatban és támogatja a Hlas jelöltjét egyszerre tűnhetett gesztusnak és a vereség beismerésének. A kormánykoalíció a bejelentést követően a sok veszekedést és üzengetést követően pont ott tart, ahol tavaly áprilisban: a Hlas jogosult megnevezni az új házelnököt.

Danko nyilatkozatának kitételei azonban azt mutatják, hogy a probléma korántsem oldódott meg, akadhatnak bonyodalmak. Az SNS elnöke például a gesztusért cserébe azt várja, hogy a Hlas is tegyen barátságosnak szánt lépéseket, például szavazza meg a megfelelő jelölteket az STVR igazgatótanácsába, valamint adjon szabad kezet a nemzeti párt-vezette sportminisztériumnak és a sporttámogatásról szóló törvényeknek. 

A két párt egy ideje vitázik ezeken a kérdéseken is – a közmédia vezetésébe a Hlas többek között az SNS számára elfogadhatatlan Daniel Krajcer volt kulturális minisztert jelölné, a sporttörvénnyel pedig Samuel Migaľnak van problémája, aki azt is fájlalja, hogy a nemzetiek nem egyeztetnek vele érdemben a terveikről. Amennyiben a Hlas nem tudja, vagy nem akarja betartani az SNS feltételeit, a házelnök kérdése is ismét előkerülhet, így Danko „gesztusa” ellenére folytatódhat a veszekedés a koalíción belül.