Ketyegő koszovói bomba

Ezzel együtt a „koszovói bomba” tovább ketyeg, mivel a kérdésben kibékíthetetlennek tűnik a szemben álló felek, Belgrád és Pristina álláspontja.

A szerbek többsége határozottan ellenzi, hogy a Szerbiához tartozó – és számukra mind történelmileg, mind érzelmileg nagyon sokat jelentő – tartomány elszakadjon tőlük. A Koszovóban a lakosság 90 százalékát alkotó albánok számára viszont kizárólag a függetlenség jöhet számításba a vita megoldásaként. Ha ez az álmuk nem válik valóra, erőszakos akciókat helyeztek kilátásba.

Az erőszak ebben az esetben már nemcsak a Koszovóban élő szerbek, hanem a nemzetközi katonai és rendőri erők tagjai ellen is irányulna – adták értésre a helyi albánok képviselői. A népcsoport tagjainak többsége – egy friss fölmérés tanúsága szerint – meg van győződve arról, hogy újabb háború fog kitörni a tartományban, ha a nemzetközi közösség nem járul hozzá Koszovó függetlenségéhez.

Az ENSZ-közigazgatás (UNMIK) illetékeseihez intézett levelükben albán veteránok annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a jövőben „nem fog senki többé játszadozni Koszovó sorsával” – ellenkező esetben ismét kitör az erőszak.

Jelzésként és figyelmeztetésként értékelhetők a Koszovó függetlenségéért küzdő hadsereg (UPK) legújabb megmozdulásai. A belgrádi kormány egykori Koszovó-megbízottja, Nebojsza Csovics úgy véli, a státusról folyó tárgyalások megkezdése előtt az UPK így akar nyomást gyakorolni az UNMIK-ra, a nemzetközi rendfenntartó erőkre (KFOR) és a Koszovóban élő nem albán lakosságra. Csovics számára nem kétséges, miként kell értelmezni az UPK-nak a tartomány nyugati térségében észlelt akcióit: „Ha nem kapunk függetlenséget, akkor új konfliktusokra, új háborúra kell számítani.”

A szerbek történelmi jogaik alapján követelik maguknak Koszovót, az albánok viszont az etnikai jogra hivatkozva teszik ugyanezt. Ha Koszovóról van szó, sem Belgrádban, sem Pristinában nem akadnak mérsékelt álláspontot valló politikai erők. Világos, hogy ilyen körülmények között nem lehet olyan tárgyalási eredményt várni, amelyik mindkét fél számára kielégítő volna. Ugyanakkor az is egyértelmű, a konfliktus bármilyen „megoldása” messzemenő következményekkel jár majd Délkelet-Európa – és ezáltal az egész földrész – jövője szempontjából.

Ha a tartomány csakugyan elnyeri a függetlenséget, akkor a „szerb nép lelkének” nevezett Koszovó örökké a politikai napirenden fog szerepelni Belgrádban. Nagyon is elképzelhető egy olyan forgatókönyv, amely szerint bizonyos idő elteltével egyes szerb politikusok – főleg a radikálisok által vezetett jobboldalon – Koszovó „visszahódítására” fogják felhívni honfitársaikat.

Átmeneti időre kifoghatná a szelet ezen erők vitorlájából az a megoldás, amelynek értelmében Koszovót felosztanák. A szerbek által lakott északi rész Szerbia része maradna, viszont a jóval nagyobb déli régió, ahol az albán népesség összpontosul, függetlenséget kapna. Ezt a változatot – mivel szerbek és albánok békés együttélése a tartományban gyakorlatilag elképzelhetetlen – végül talán Pristina és Belgrád is elfogadná. Ez az opció azonban jelenleg nem tűnik megvalósíthatónak a nemzetközi közösség szemében.