Szeretem a hidakat. Ha új helyen járok, és van ott híd, biztosan végigmegyek rajta.
Két part között
S míg átérek az egyik partról a másikra, jó érzés tölt el és büszkeség, hogy lám, az ember itt is legyőzte a hömpölygő vizet, kitalálta, hogyan kösse össze a két parton élőket.
Sok hídon jártam már. Februárban épp a Brooklyn hídon gyalogoltam át a Manhattanre. Csikorgó hideg volt, fújt a dühös szél, de csak tapostunk kitartóan. S a túloldalon egyszer csak kigyulladtak a fények. Tündöklő ablakaikkal mintha integettek volna a felhőkarcolók. Gyertek, isten hozott benneteket!
Sok szép hidat láttam már, de a pozsonyi Sznf híd a kedvencem. Születésétől ismerem, hiszen ott éltem a közelében. Amikor 1972-ben átadták, Babi barátnőmmel mi is elmentünk, hogy kipróbáljuk az új hidat (mert mi, pozsonyiak, az első perctől kezdve így hívtuk). Már a Duna fölött jártunk, amikor egyszer csak megmozdult. Velünk szemben egy család jött, s a kisgyerekük, lehetett két-három éves, ettől a mozgástól elvesztette az egyensúlyát és nekiment a híd belső falának. Sírni kezdett, mi is megijedtünk, de a kicsi apukája nevetett. Ez csak a híd kilengése, mondta, ez normális dolog egy vadonatúj hídnál! El fog múlni. El is múlt.
Azt persze akkor még nem tudtam, hogy ez a híd egy technikai csoda. Hogy sehol máshol nem volt, s ma sincs hozzá hasonló. A világon ez az egyetlen olyan felfüggesztett híd, amelynek csak egy pilonja van, ami ráadásul ferde, és ráadásul még kávéház is van a tetején.
Egy szakember nyilatkozta, hogy Japánban még tanítják is a mi hidunkat, s ha ma bárhol a világon egy pontosan ilyen hidat építenének, még mindig nagy szakmai visszhangot keltene, pedig most számítógépes programokkal tervezik a hidakat, nem úgy, mint 60 évvel ezelőtt, amikor a mérnökök még számológépekkel számítgatták ki a paramétereket.
Legutóbb egy külföldi ismerőssel jártam a hídon, aki megjegyezte, tudja, emiatt a híd miatt lerombolták az óváros egy részét.
És szerinted milyen volt az, amit leromboltak, kérdeztem. Hát, biztosan szép, régi épületek, paloták... Igen, a mai napig sokan gondolják ezt a mostani pozsonyiak közül is. De én tudom, milyen volt a Váralja, amit leromboltak, mert láttam, ugyanis a másik oldalon, a Várúton éltem. A Váralja lerombolt része olyasmi volt, amit ma szlamnak neveznek, vagyis egy lerobbant negyed, ahova épeszű ember sötétedés után nem mert belépni. S épp az ott lakók örültek a legjobban a Váralja likvidálásának, mert a romos lakások helyett összkomfortos lakótelepi lakásokba költözhettek. Az egyetlen, amit magam is sajnálok, a neológ zsinagóga. Egyébként akkoriban tévéstúdióként és raktárként működött.
Szeretem a hidakat. Nehezen születnek, a brooklyninak is nagyon kemény története van. De aztán szolgálnak éjjel-nappal, hűségesen. Mindenkit.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.