Kereten kívül

<p>Senki sincs a helyén a magyar politikában. A kormánypárt két&ndash;három hónap alatt elvesztett egymillió támogatót. Állandóvá válik a Fideszen belüli vita, melynek zajai nem hogy kiszűrődnek a falak közül, de immár kifejezetten a nyilvánosság előtt meccselnek egymással a szereplők.&nbsp;</p>

Legkésőbb az évadnyitó frakcióülésen Orbán igyekszik majd megfegyelmezni pártját. Más kérdés, hogy a kibeszélők egy része éppen az ő akaratából nem tagja már az országgyűlési képviselőcsoportnak, s pont ettől bátorodtak fel vagy érzik úgy, hogy nincs vesztenivalójuk.

Ennél is fontosabb, hogy a kormányoldalon egyelőre csak keresik a következő hónapok kommunikációs keretét. Az „országvédelmi akcióterv” sok mindenről szólhat, ám egyelőre ez a sok minden nem állt össze valódi koncepcióvá. Szinte bizonyosnak látszik, hogy nem lesz még egy, a rezsicsökkentéshez hasonló csúcsötlet. A bő másfél milliós támogatói magot meglehet nyugtatni egy másodlagos frissességű ötletcsomaggal, de az elvesztett szavazókat ez nem fogja visszahozni a Fideszhez.

A kormányzás most már végképp ad hoc ötletek végtelen sorozata, s ezek legtöbbje felháborodást szül. Közben kezd evidenciává válni – miként 2009-ben az MSZP kapcsán –, hogy a kormánypárt a korrupció melegágya, ez a benyomás erősödik a közvéleményben. Ennek romboló hatását nem lehet túlbecsülni. Közben azonban az ellenzék is fogást keres. Leginkább önmagán. A parlamenti demokratikus ellenzéki pártok az életükért küzdenek, ki a léthatáron, ki talán már azon túl. Vért izzadnak a láthatóság minimumáért.

A tüntetésszervező csoportok szaporodnak – vagy aprózódnak? –, habár Putyin februári budapesti útja előtt egységtüntetésre számíthat a magyar közvélemény, aminek lehet szimbolikus ereje. Mégis, egyre sürgetőbbé válik a kérdés, ki és milyen politikával tudja megkötni, sőt formába önteni az elégedetlenséget és a tiltakozást, mielőtt az erőtlenné válik. Vagy mielőtt tömegesen a Jobbikhoz mennek a szavazók.

A Jobbik nem részese a tüntetésszervező közegnek, sőt ez a közeg kifejezetten Jobbik-ellenes üzenetekkel operál. Mégis ez a párt tudott profitálni a Fidesz gyengüléséből.  Igaz, a Jobbik nyeresége sokkal kisebb a Fidesz veszteségénél. Ezzel együtt is egyre világosabb, hogy a Jobbik ma már sokak számára vállalható, megválasztható párt a sok lejáratódott politikai csoport között. Ha senki más nem találja meg a maga helyét, akkor alighanem sajnos a Jobbik esélyei növekednek. Akkor pedig aztán tényleg nem illünk majd bele semmilyen – civilizált politikai – keretbe.

A szerző magyarországi politológus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?