Keresztapák és menedzserkék

Büszkén, magabiztosan érkeznek reggel a munkahelyükre, egyáltalán nem sietősen, komótosan, tekintetük tele gőggel. A portás szinte földig hajolva köszönti őket. Hol a rekkenő hőségben is nyakkendőt viselő fiatalembert, hol az elegáns szerelésben érkező, felaranyozott hölgyet. Könnye?dén libbennek be irodájukba, amely természetesen klimatizációval és a legkor?szerűbb számítógép-hálózattal felszerelt, a bútorzat csillog-villog... Mindig friss virág az asztalon, pontosan, amúgy forgatókönyvesen. Így illik ez manapság menedzseréknél. Divatos lett a szó az utóbbi években, de valójában sokan nem tudják, mit is rejt magában. Egyszerűen ennyi: menedzser. Talán azok, akik magukról naponta több tíz alkalommal ekképpen vélekednek, sem tudják igazából, miért is, honnan is a jól hangzó, divatos megnevezés. Mert így jött be Szlovákiába is, így kellett elfogadni, ha már egyszer másutt is felettébb befutott. Ez ma így sikk. Menedzselni a céget, írányítani, mondjuk akár már huszonhárom-huszonnégy évesen. Rögvest a főiskolai tanulmányok befejeztével, különösebb tapasztalat nélkül. Azonnal a legmagasabb posztok egyikét elfoglalva. Elvégre: születni tudni kell! Mit számít, ha a sokkal tapasztaltabbak, a rugalmasabbak és a problémakörben élesebben, tisztábban látók az ajtón kívül rekedtek. Nem tudtak bejutni, beférkőzni a csodálatosan felszerelt, modern irodahelyiségbe, mert ott apuka, anyuka, nagybácsi, keresztapa járt korábban – és intézkedett fiacska-, lányocska-, keresztgyerek-ügyben, hogy abból legyen a „menedzser”, ne másból. Hiába igyekezett éveken át, hiába dolgozott már le több évet a nem fiacska, nem-lányocska, nem-keresztgyerek. Pedig milyen sok jót elmondtak róla itt és amott, módfelett kiemelték korábbi munkálkodását. Mihaszna, a menedzservályúhoz egyszerűen esélye sem volt hozzáférkőzni.

Ott most a felkészületlen, a sunyi, a feladatok elől gyakran a rokoni kapcsolatokba menekülő és a megoldásokat onnan remélő és váró nyakkendős figura harácsol, szór parancsokat, ordít a nála jóval idősebb beosztottjaira. És szedi a jutalmakat, nem is akármilyen összegben. Mert születni tudni kell! Az anya-apa-keresztapa által kiharcolt védőburok erős, ezért nem gond, ha menedzserke éppen elront valamit, vagy otthon marad, mert – mit ad Isten? – nincs hangulata befáradni a munkahelyére, netán ráakad egy kedvezményes külföldikirándulás-kínálatra, fogja magát – s már másnap utazik is. Ilyenkor menedzserke nem fontoskodik, hogy ezt és amazt el kell végezni. A cég élete azonban – hát lehetséges ez? – nem áll meg, zajlik tovább, minden megy a megszokott módon. Érdekes, ilyenkor menedzserke nem hiányzik. Valahol a tengerparton sütkérezik, elvan magának. A kollégák meg a munkában, mert a teendőket el kell végezni. Majd húzzák az igát a többiek, mert menedzserkééket megszólni nem illik! Csak azt merészelné valaki?! Jönnének ám az anyai-apai-nagybácsis-keresztapai bububuk!

De hát – úgy kell nekünk! Születni tudni kell... Susla Béla