Kemény meccsek, odabent

– Szia, Zsolt vagyok, kényszeres szenvedélyes szerencsejátékos – így mutatkozik be egy ötven körüli férfi. Ő a csoportvezető. – A központból szóltak, hogy jön egy újságíró. Te vagy az? – kérdezi. Bólintok, hogy én.– Akkor oké – mondja. Egy kelenföldi szeretetszolgálat nyirkos, enyhén csatornaszagú pincehelyiségében ülünk. Ez a Névtelen Szerencsejátékosok (Gamblers Anonymous) terápiás gyűlése. Mielőtt elkezdődne, a résztvevők arról szavaznak, külsősként jelen lehetek-e. Riportot írok az online szerencsejátékok veszélyeiről, arról, hogy a sportfogadás, a rulett és a póker hogyan hálózza be áldozatát. Hogyan zajlik a beetetés, a rendszer hogyan veti ki a csalit, s hogyan ránt le a mélybe. A veszélyeztetettek köre az internet terjedésével egyre nő. Az online szerencsejáték ráadásul nem stigmatizál. Nem kell bemenned a kaszinóba vagy a füstös játékterembe. Senki sem fog rád ujjal mutogatni. Elég, ha leülsz a monitor elé. Az iskolákban van AIDS-prevenció és drogprevenció, de az online szerencsejátékok káros hatásairól senki sem beszél. Nem beszélnek arról, hogy egy játékfüggő esetében a póker vagy a sportfogadás ugyanaz, mint a heroinista számára a heroin. S mint minden függőség, ez is kicsiben kezdődik. Lépésről lépésre. Egy slukk, egy korty, egy tabletta. Néhány eurós, mindössze „filléres” tétek. A hanyatlástörténet is ugyanaz, mint a szerfüggőknél: az első fázis a család, a tanulmányok, a munka elhanyagolása, a második az adóssághalmozás, a harmadik pedig a testi-lelki leépülés. Aki egyszer rászokott, segítség nélkül nem tud lejönni róla. – Újra kellett tanulnom élni – mondja Zsolt. Amikor elkezdte a pókert, rendezett családi élete volt, feleség, gyerekek, jól működő vállalkozás. Amikor befejezte, magányosan gubbasztott egy koszos garzonlakásban, 18 millió forint mínusszal, nem mosdott, nem evett rendesen, beszűkült tudatával pedig már semmi másra nem tudott gondolni, csak a játékra. Végül nagy nehezen erőt vett magán, és betámolygott egy kórház addiktológiai osztályára, hogy kezdjenek vele valamit. – Most hétéves, egy hónapos és tizennyolc napos vagyok – mondja szomorkás mosollyal. Sanyi a sportfogadásra kattant rá. Gyerekkora óta benne él a fociban, nézi a meccseket, bújja a sportlapokat, évekre visszamenőleg ismeri a csapatösszeállításokat.– Azt hittem, kompetens vagyok. Hogy előre meg tudom mondani az eredményeket. Néha nyertem is. Ez a rendszer csapdája. Hogy néha nyersz. De általában veszítesz. Előbb a megspórolt pénzed megy rá, aztán a fizetésed, aztán a feleséged fizetése, aztán mindenkitől kölcsönkérsz, mindenkit átversz, meglopod a családodat, a rokonaidat, a barátaidat. Elkap a hazugságspirál, és nincs kiút. A leszokni vágyó szerencsejátékosnak először önmagával szemben kell őszintének lennie. Önmagának kell bevallania, hogy elvesztette a kontrollt. Hogy kezelésre szoruló beteg. A szerencsejáték-függőség ugyanis súlyos, gyógyíthatatlan betegség. Csak absztinensek vannak. Mint Zsolt és Sanyi. Akikben most is ott szunnyad a játék iránti vágy. De ha ez a vágy dörömbölni kezd, nem nyitnak neki ajtót. Kemény meccsek ezek, s ha ma sikerült nemet mondaniuk a kísértésre, az még nem jelenti azt, hogy holnap is sikerülni fog. A Névtelen Szerencsejátékosok nem is terveznek hosszabb távra, mindig csak egyetlen napra. Mert ők már tudják, hogy nem az a hős, aki legyőz másokat. Hanem az, aki önmagát győzi le. A saját démonait. Odabent. (Riportunk az online szerencsejáték veszélyeiről a jövő heti Focitippben.)