Kell ezt MAGYARázni?

A helyzet pikantériája, hogy a Híd jelöltjéről van szó, s a párt emberei, ugyebár, a parlamentben, a kormányban, sőt a kulturális minisztériumban is ott ülnek.

A kis incidens csak arra mutat rá sokadszor, hogy a nyelvtörvény él és virul, miközben az ország értelmesebb része rég tudja, hogy egy teljességében téves és idejétmúlt koncepció alapján született, s rég nincs helye a hazai jogrendben. Arra szerencsére már nem használják, hogy alapvető jogainktól fosszanak meg minket általa, kiválóan alkalmas viszont a mostanihoz hasonló kekeckedésre. Mindig akad egy-egy ügybuzgó hivatalnok – lám, nem csak állami hivatalokban –, aki előveszi, s remek hivatkozási alapként használja.

Mintha ezt a helyzetet már el is fogadtuk volna, azzal a tudattal, hogy ennél sokkal rosszabb is volt már, ezt a kis szívatást csak kibírjuk. Rigó Konrád kulturális államtitkár sztoikus nyugalommal kijelenti, hogy a megyei választások kapcsán biztos több hasonló beadvánnyal kell majd foglalkoznia. Tessék? És nem kellene mégis kezdeni valamit a helyzettel? S mikor lenne rá jobb alkalom, mint most, amikor a magyar párt hatalmon van, újra megnyitják a koalíciós szerződést, és az egyik partner félóránként újabb agyament követeléssel áll elő?

Az államnyelv védelméről szóló törvény a mečiari nemzetpolitika maradványa, erősen magyarellenes indíttatásból született, miközben semmilyen reális problémát nem orvosol. Ezért minden alkalmat meg kellene ragadni, hogy megszabaduljunk tőle. S ez nemcsak a magyar közösség, hanem az egész ország hasznára válna. Kell ezt még MAGYARázni?