Kell a menekült?

Többhetes hallgatás után Robert Fico kormányfő is kikelt Brüsszel ellen a menekültkérdés rendezése miatt. Első körben az EU 319 menedékkérőt irányítana Szlovákiába, tegnap pedig kiderült, hogy második körben jönne még közel ezer. S ne legyünk naivak: ha beindul az „üzlet”, akkor még nagyon sok forduló lesz.

Ezért is teljes mértékben érthető a közép-kelet-európai vezetők berzenkedése az uniós ötlettel szemben. Van egy probléma, amit mi messziről nézünk, akárcsak a moziban. Nem vagyunk okolhatók a kialakulásáért (nem voltunk gyarmattartók, nem exportáltunk demokráciát), nem vagyunk célpont sem (itt messze nem olyan az életszínvonal, mint Nyugaton, még 25 évvel a rendszerváltás után sem). A menekültekkel gyakorlatilag nincsenek tapasztalataink (multietnikus, ám civilizációs szempontból nem „multikulti” régió vagyunk), és van egy komoly szociális és társadalmi problémacsomagunk, a romakérdés, amit nagyon meg kellene oldani, de már évtizedek óta nem megy.

És akkor besétál a „moziba” Brüsszel – mert néhány érintett nyugati tagállam ezt szeretné –, és felveti: legyünk szolidárisak, osztozzunk a terheken. Fogadjunk be évi pár ezer, pár tízezer – jó, lehet, hogy később pár százezer – menekültet, akik amúgy nagy ívben elkerülnék Szlovákiát. A történet paradoxona, hogy Brüsszelnek ebben részben igaza is van: ha nincs Schengen, az évi több százezer menedékkérő be sem jut Németországba. Így viszont minden harmadik ott köt ki, és ez már Berlinnek sem tetszik annyira.

Idén várhatóan több mint egymillió bevándorló, menekült érkezik Európába csak a Földközi-tengeren keresztül. Az olaszok mérgesek, hiszen első körben a többségük náluk köt ki. Pedig senkit sem hívtak. A németek – és a gazdag északi tagállamok – mérgesek, mert aki továbbszökik, az náluk köt ki. Pedig ők sem hívtak senkit. A szlovákok, magyarok, lengyelek szintúgy mérgesek, mivel az unió nekik passzolná át őket – ők meg aztán végképp nem vártak, hívtak senkit sem.

Sajnos nem ez az a kommentár, amiből az olvasó megtudhatja a megoldást, ehelyett azt ajánlom, tekintetünket kicsit emeljük feljebb, s a 2015-ös év helyett nézzünk előre – akár egy-két évtizeddel. Afrikában nem állt le a népességrobbanás, több helyen a lakosság száma olyan mértékben fog nőni, hogy a népesség „exportja” nélkül gyakorlatilag összeomlik több térségbeli állam. Vagyis amit most látunk, az valószínűleg csak a felvezetés. Intő jel, amely azt mutatja, ha nem sikerül az optimálishoz leginkább közelítő megoldást találni – ami nem jelent egyet az összes bevándorló befogadásával –, a helyzet tarthatatlanná válik.

A megoldáshoz a kulcsot annak felismerése jelentheti, hogy nem minden bevándorló menekült is – csak egy részük menekül egy elnyomó rendszer elől. A többség a jobb életszínvonal miatt érkezik – ami egyébként részben szintén érthető. Ám ugyanúgy érthető, hogy minden országnak joga van meghatározni, hány bevándorlót akar és tud befogadni. A gazdaság teljesítőképessége, a lakosság nagysága együttesen szabja meg, hányan jöhetnek még.