Kegyeltek milliói

Bukarestben nemrég jelent meg utoljára az egyik legszínvonalasabb határom túli magyar hetilap, A Hét. Marosvásárhelyen új kiadó és teljesen átalakult szerkesztőség jegyzi majd, ám a román fővárosban élő kétszázezernyi magyar fórum nélkül marad. A kegyelemdöfést a bukaresti művelődési tárca adta meg: az idén már nem folyósította az eddig nyújtott alamizsnát sem.

Hazai szellemi életünkben is terjeng ugyanilyen aggasztó hír. Állítólag hazai és külföldi támogatás híján rövidesen akár meg is szűnhet Szlovákia egyik legrégibb civil szerveződése, a Márai Alapítvány. Pedig mértékadó szakmai körök szerint európai rangúak a toleranciaprogramjai, nívósak a tudományos publikációi. Jövőre készülnek kiadni a Global Report sorozatban a szlovákiai magyarság elmúlt évtizedes fejlődését és gondjait a legalaposabban elemző tanulmánykötetet. Szeretnék közkinccsé tenni a roma identitást alaposan megvilágító kutatásaik eredményét. Ha lesz rá pénz. Mindkét szellemi műhely anyagi gondjaiért alapvetően a romániai és a szlovákiai kormány, elsősorban a kulturális tárca a felelős. Az egyik országban sincs olyan törvény, amely szavatolná a nemzetiségi kultúra és a művelődés rendszeres állami támogatását. A Márai Alapítvány esetében azok a magyar tisztségviselők is önmagukba tekinthetnének, akik kuratóriumi tagként alig törődnek egykori jótevőjük jelenlegi gondjaival. Velük együtt több kormánytag is jól tudja: az alapítvány sok olyan információval rendelkezik, amellyel sokat segíthetne abban, hogy régiók és vállalkozók sikeresen pályázhassanak az uniós pénzforrásokra. Mégsem kap az intézmény megbízást. Egyesek talán úgy gondolják, hogy maradt még Soros György pénzéből, aki egyébként már öt éve egyetlen centet sem folyósít – egyébként helyesen – Közép-Európába. Szerintük Hunčík Péter is belenyúlhat a saját pénztárcájába, ha valóban üres az alapítványi kassza. Ha nem ezt tenné, már rég lehúzhatták volna a redőnyt. Ám a szerteágazó kutatások és a publikációk költségeit egyetlen tehetős hazai polgár sem tudja egymaga finanszírozni. Mindkét ügy kapcsán felvetődik a magyarországi támogatások kérdése is. Minden határon túli magyar hálás lehet az anyagiakban, jólétben nem dúskáló anyaország önzetlen támogatásáért, de ennek tudatában is újra meg újra el kell mondani: nincs az rendjén, hogy évente sok milliárd forint jut Erdélybe, valamivel kevesebb, de ugyancsak tekintélyes summa Szlovákiába, s mégis megszűnőben két színvonalas szellemi műhely. Mindeközben akadnak kegyeltek, akik egyszer a feltétlen lojalitásukért, kormányváltás után pedig azért kapnak csinos summákat, hogy ne zajongjanak. Akik csak egy kicsit járatosak az internetes barangolásban, könnyen találnak elképesztő példákat. Rövidesen újjáalakulnak az Illyés Közalapítvány határon túli alkuratóriumai. Itt az újabb lehetőség az urambátyám és a bratyizó szellem kiseprűzésére. Az értékközpontú támogatás végleges meghonosítására. Mert csak ebben az esetben maradhatnak meg és gyarapodhatnak azok a határon túli magyar szellemi műhelyek, ahol búza, és nem ocsú terem.