Kárpáti kozmopolitika

Magyarországról Pozsonyba delegált diplomataként, lehetőségem volt ellátogatni Szlovákia legkülönfélébb kulturális rendezvényeire, fesztiváljaira. Méretükben ezek a grandiózus seregszemléktől a szakmai workshopokig terjednek; helyileg pedig lefedik egész Szlovákiát, Trencséntől egészen Eperjesig. Műfajukat tekintve is rendkívül különbözőek: színházi találkozó, animációs filmek fesztiválja, humorfesztivál is van köztük.

Ami a közös bennünk – és ez a sajátosságuk lassan rajzolódott ki, de annál erőteljesebben maradt meg – az ezeknek a rendezvényeknek a jó értelemben vett kozmopolita jellege. A filmes, színházi, képzőművészeti vagy irodalmi szakmáknak még a csúcsrendezvényei sem válnak valamiféle szlovák „nemzeti kultúra” felvonultatásának a terepévé. A trencséni filmfesztivál például legalább annyira nemzetközi találkozó, mint amennyire hazai, de ugyanez igaz a pöstyéni és a pozsonyi filmfesztiválokra is. Színházi téren is hasonló a helyzet: a nyitrai színházfesztivál talán Közép-Európa legnagyobb szakmai találkozója volt egy-egy évben, pályázati pénzeiktől függően, a pozsonyi Nemzeti Színház pedig Eurokontext néven egy újabb nemzetközi fesztivált indított pár éve. Mindezeket tetézi a zsolnai animációs fesztivál vagy a körmöci humorfesztivál, ahol evidens, hogy egymás mellett áll a magyar zsonglőr és a holland pantomimos, a budapesti Nyócker animációs film rendezője pedig olaszokkal száll versenybe.

Ez nem az az atmoszféra, amit például a legnagyobb magyarországi színházi találkozón, a pécsi POSZT-on érezni lehet. A POSZT egy érdekes és izgalmas rendezvény, aki teheti, ne hagyja ki, de a hangulata másmilyen. Ott nappal a magyar színházi világ óriásai csapnak össze, ilyen-olyan törésvonalak mentén megosztva a közönséget, este pedig a pécsi korzó éttermeiben csapatokba verődve értékel és tervezget a magyar szakma. Magyarországon az ilyen belső kulturális megmérettetésnek és az ezeket sokszor befolyásoló törésvonalaknak, generációkon átívelő ideológiai vitáknak hagyománya van.

Szlovákiában ilyen hagyományok nincsenek, vagy csak gyengén vannak jelen, és ez végső soron nem válik fesztiváljaik hátrányává: a szlovák rendezvények inkább nemzetközi mustrákká alakulnak át. Ahogy talán azt is elfogadja a szlovák fesztiválszervezők és „kultúracsinálók” közege, hogy nem versenyezni kell a sokszor világszínvonalú lengyel, cseh, magyar, román filmes, színházi, könyves és képzőművészeti teljesítményekkel, hanem bemutatni őket. Versenyszellem igazából nincs is; a körmöci humorfesztivál díjai vagy a trencséni filmfesztivál életműdíjai könnyedén landolnak külföldieknél, köztük magyaroknál.