„Karácsonyi ajándék”

Az ott tanítónők ismerik ezeket a családokat. Még pár éve a tanulók anyja és apja ült ugyanabban a padban, most pedig már a gyerekeik néznek nagy barna szemekkel a világra. Ez az iskola sok mindenben eltér a hagyományostól. A történelmi évszámok sorolását felváltotta a növénytermesztés alapjainak gyakorlata; a palántázás, a rovarok ismerete már kora tavasztól fő tantárgy. De varrnak a lányok, és sütni is tanulnak, így a napköziben nemcsak a füzetek kopnak, hanem a lisztes zacskók is. Tanító néni az igazgató, aki ugyanúgy kiveszi a részét mindenből, hiába a sok papírozás, ő is sorra járja az osztálytermeket, és neveli a diákokat. „Fiam, menj vissza, és moss kezet, nem hallottam csorogni a vizet, mielőtt kijöttél” – mondja szigorúan az egyik kisfiúnak, aki úgy hagyná el a vécét, hogy az alap higiéniai szokásoknak sem tesz eleget. Nagyot sóhajt, amikor végül kijön a kissrác és látja, a koszos kéz bizony kevés vizet látott. Bemegy hát vele a vécére, és mutatja, magyarázza, hogyan kell megfelelően kezet mosni. Miután végeztek, megveregeti a gyerek vállát, mondván: jól van, jó lesz ez, tudja-e, miért mosunk kezet. A kisgyerek mosolyog. Szóval nem, nem érti. Kimennek együtt, s a gyereknek már hűlt helye, siet vissza a pajtásokhoz, jól érzik itt magukat, mondják is. Kicsi a szókincsük, de annál beszédesebb a tekintetük, ha kapnak valamit. Az igazgatónő az irodába megy. Ma kellene átjönnie a polgármesternőnek, hogy megbeszéljék, mennyi jut az alkalmazottak év végi jutalmára. Jön a bérelszámoló is, aki ki is mutatja, mennyire nem szereti őt. A Mikulás-ünnepségen ő képviselte a községházai alkalmazottakat, eljött, mert a polginak épp más dolga akadt. Végig faarccal ülte végig az ünnepséget, se egy kedves mosoly, se egy taps, mint egy gipszszobor, amely ott merevedett meg.

Az igazgatónő a megbeszélt időpontban még mindig csak várt. Nem jönnek. Felhívja a hivatalt, tisztelettel kérdezi, mikorra várhatóak, de az alkalmazott visszamordul: „Mondtam, hogy minek menjek oda, száz dolgom van, mit akar?!” Megszeppen az intézményvezető, de csak rákérdez: „Mi lesz az év végi jutalmakkal? Illetve szoktak a gyerekeknek pici karácsonyi ajándékot is adni, ki tudja, lesz-e valami nekik azon kívül a fa alatt...” Csend, majd a telefon másik végén annyit mond a bérelszámoló: „Minek az. Amúgy is – folytatja – elköltötted már az összes pénzt, nincs több, mindig csak kérsz.” Ő viszont tudja, hogy mennyi jön be, hogy mennyi a fejpénz, mennyi a fenntartási költség – kiszámolta, jól állnak, sok támogatás érkezik be hozzájuk, és nem érti ,hogy fogyhatott el négy hónap alatt a pénz. Visszakérdez, újra és újra. Minél több kérdést tesz fel, annál dühösebb a vonal túlsó végén ülő nő. „Beszélj a polgival!” – vágja rá, majd lecsapja a telefont. Az igazgatónő újra tárcsáz, most a falu élén álló nőt, aki – mintha végighallgatta volna az előző beszélgetést – rögtön ugyanott folytatja, ahol a bérelszámoló abbahagyta: „Nincs pénz.” Leteszi a telefont, semmit sem ért, és beléhasít a felismerés, hogy idén a munkatársai, akik annyi túlórában igyekszenek helytállni, sem kapják meg, ami nekik járna. Idén is a magukéból hozták a szaloncukrot, minden évben készítenek sütiket a gyerekeknek, hogy az év utolsó tanítási napja igazi örömünnep legyen. Végtelen szomorúság járja át. Aztán eszébe jut, hogy a helyi papírboltos minden évben ötszáz eurós nyitott számlát ad az iskolának, évi támogatásként, így úgy döntött, legalább a gyerekeknek összeállít egy kis csomagot, hogy ne legyen üres még az iskolai karácsonyfa alja.

Másnap bemegy a boltba, ismerős minden polc, a tulaj áll a kasszában, vevő sincs bent, így rákérdez: lehetséges-e , hogy karácsonyi ajándékként levásárolja annak az összegnek egy részét? A tulajdonos furcsán néz rá, majd megszólal: „De hisz a községházáról egy hónapja jöttek, és vittek árut, azt mondták, az iskolának kell, majdnem ötszáz eurónyi dolgot. Még csodálkoztam is, hogy minek annyi irodai eszköz a suliba, de nem kérdeztem, mégis a polgármesternő jött a könyvelővel.”

Az igazgatónő fehér lett. Hát ezt is elvették. Most már ez sem marad. Megköszönte a bolt tulajdonosának, és kisétált. Ónos eső szitált. Visszament az iskolába, és megírta a felmondását. A bérelszámoló lánya lett igazgatónak kinevezve, ideiglenesen, mert még egyetemista, és csak fél év múlva diplomázik.