Karácsony a Hiltonban

A minisztériumi hír szerint a gyerekeket színes program, többek között bűvészműsor szórakoztatta. Az esemény sajtónyilvános volt, így a karácsonyi ünnepségről készült galériák hamar ellepték az internetes portálokat. A cél teljesült: sokan megtudták, hogy „Magyarországon élnek szegények”.

Emellett sok minden mást is megtudhattak. Legfőképpen azt, hogy az esemény szervezőinek egészen furcsa elképzelései vannak arról, hogyan lehet örömet szerezni az arra rászoruló gyerekeknek. Kezdjük azzal, hogy a karácsonyi ünnepség helyszíne a Budapest Hilton szálló volt. A gyerekeknek készített menüben pedig olyan ételek szerepeltek, mint csirkemellfilé calvadossal ízesített gombamártással, zöldséges lasagne-val, brokkolirózsával és párolt rizzsel. Kaptak ajándékot is, úgynevezett Nyilas Misi-pakkot édességekkel, ruhákkal, élelmiszerekkel megrakva.

A gyerekek, persze, feszengtek. A beszámolók szerint Balog miniszterben legalább volt annyi lélekjelenlét, hogy az állatkerti élményeikről próbálta faggatni a kicsiket, akiket zavart a kamera, a felhajtás. Még a narancslét is alig akarták elfogadni. De ez az egész így is több mint kínos. Inkább szégyenteljes.

Magyarországon valóban élnek szegények, ezt mindenki tudja. Elég sokan vannak, ez is egyre nyilvánvalóbb. Arcpirító elhívni közülük negyven gyereket egy ötcsillagos szállodába, biodíszletnek használni őket ahhoz, hogy elmondhassuk, a szívünkön viseljük a sorsukat. Adventkor. Számtalan módon lehetett volna örömet szerezni ezeknek a kölyköknek. Lehetett volna koncertet szervezni nekik, befizethették volna őket egy utazásra. Vagy csak megkérdezhették volna tőlük – mit szeretnétek? De nem, a miniszter (aki amúgy református lelkész) ezt akarta. Libaerőlevest, luxust, csillogást, puccot. És a Last Christmast a Whamtől.

Lehetne ez egy buta tréfa. De nem, ez annál sokkal rosszabb. Megalázó. Az egyik fotón látszanak a díszdobozok, a színes papírba csomagolt ajándékok. Rajtuk a papír cetli: „6–7 éves fiú”, „12–13 éves fiú részére”. És így tovább. Bár a szervezők ismerték a meghívottakat, senki nem vette a fáradtságot, hogy a gyerekek nevét is ráírja az ajándékokra. Úgyhogy a „6–7 éves fiú” és a többi névtelen társa meghallgatta a dalokat, végignézte a bűvésztrükköket, megvacsorázott, mosolygott, majd felszállt a buszra, és hazament Borsodba a nevelőszüleihez.

Ez hát a mi kis karácsonyi történetünk. Álszent és undorító.