Kaník szemüvege

A kormány a múlt héten intézkedéscsomagot hagyott jóvá. Megvalósításával az állami költségvetés számára 25 milliárd koronát szeretne megtakarítani. Pontosabban: a kiadások csökkentésével és a bevételek növelésével megvalósítható költségvetést szeretne felállítani a jövő esztendőre. Nyilvánvaló, hogy nem jókedvéből teszi, amit javasol, hiszen ha nem szorítja lejjebb a költségvetési kiadásokat, tovább növekszik az állam már így is ijesztően nagy adóssága.

A lakosság zömét – érthetően – azok a kilátásba helyezett törvénymódosítások érdeklik leginkább, amelyek a szociális jellegű kiadások lefaragásával számolnak. Lesz belőlük jócskán. Az átlagember már ki sem meri nyitni az újságot, meg sem meri nézni a hazai tévéhíradót, hallgatni a rádiót, hiszen a tömegtájékoztató eszközök szinte ontják az átlagjövedelemből és annál kevesebből élő családok pénztárcáját érzékenyen érintő miniszteri javaslatokat. Igaz, a legtöbb javasolt intézkedés fontosságát Ľudovít Kaník munka-, szociális és családügyi miniszter főképp azzal indokolja, hogy célja nem a rászorulók juttatásainak lefaragása, hanem hogy kevesebb legyen a rendszerrel visszaélő. Ebből a célból javasolja például, hogy a szociális segélyre szoruló családok összesen legfeljebb 10 500 koronát kaphassanak, függetlenül attól, hányan kénytelenek majd ennyiből élni. A szociális segélyre szorulók tömegét azzal is megpróbálják munkahelykeresésre bírni, hogy lehetőséget kapnak rá: lakóhelyükön ledolgozzák a segélyt. Az ötlet kiagyalói abban bíznak, az intézkedésnek köszönhetően csökken a feketén dolgozók száma, és az adófizetők sem mondhatják, hogy az állam ingyenélőket tart el. A segély összegének ledolgozása lenne a feltétele, hogy a munkanélkülit olyan rászorultként tartsák nyilván, aki kényszerűen került ebbe a kategóriába. Aki visszautasítja az így felkínált munkát, más megítélés alá esik, annak minden következményével.

A költségvetési hiány kezelhetetlenre növekedésének réme által kikényszerített intézkedés nem is lenne elvetendő, ha biztosak lehetnénk a rendszer működésében. De egyelőre semmi garancia sincs arra, hogy a községek, városok minden munkanélkülinek – köztük nem egy egyetemi végzettségűnek – tud megfelelő munkát kínálni. Joggal felmerül a kérdés, hogy vajon e munkaadói szerepben az önkormányzatok képesek lesznek-e helytállni. Lehetséges, hogy a munkanélküliség által kevésbé sújtott fővárosban és szélesebb környékén talán. A 30-40 százalékos munkanélküliséggel küszködő településeken azonban aligha tudják majd foglalkoztatni a segély fejében munkára jelentkezőket. Más a polgármesterek szemüvege, és más a miniszteré.