Kampányhajrá

Eleve az összes párt stratégiáját nagy zárójelbe teszi a Robert Fico elleni merénylet. A kormányfő elleni brutális támadás különösen jól jön pártjának, a Smernek. A párt aligha mozgósíthatna hatékonyan és egyben tarthatja meg európai szalonképességét például a kettes számú képviselőjelöltje, Ľuboš Blaha kijelentéseire alapozva, a Fico melletti szimpátiahullám és a nyilvános kiállás iránti igény viszont már elviheti a szavazóik komolyabb részét az urnákhoz. 

A két kisebb koalíciós partner, a Hlas és az SNS már sokkal nehezebb helyzetben van. A nem különösebben elszánt szavazókat Fico és az őt érintő események mozgósítják, a Hlas választói pedig ezen a ponton konkrétan nem tudják, mit és milyen frakcióval akar a pártjuk elérni Brüsszelben. Az SNS-választóknak ugyanakkor szimpatikusabb lehet a felméréseken szárnyaló Republika, a „hitelesebb” szélsőjobbos alternatíva, mint Andrej Danko, akit a rendteremtésben gyakorlatilag a saját koalíciós partnerei tartanak vissza. 

Az ellenzéki pártok körében is új helyzetet eredményeztek az aktuálpolitikai események: az elkötelezett, Európa-párti szavazókkal rendelkező Progresszív Szlovákia előbb a Fico-merénylet miatt kényelmetlen helyzetbe került, és vissza kellett fognia magát, majd a markízás belharcok kiújulásával ismét lehetősége nyílt a kampányolásra, melynek fő mondanivalója a szlovákiai demokrácia halála. 

Míg kormányoldalon a Smer, az ellenzékben a PS szívja el az aktív választókat, az SaS és a KDH hangsúlyos üzenet híján örülhet, ha egyáltalán átlépi a ötszázalékos választási küszöböt. 

Az ellenzék kitaszítottja, Igor Matovič pedig látványosan elveszítette a fonalat: Kijevben készített házi videókkal kampányolni a háborús támogatásért sokkal ellentmondásosabb, mint kormánypolitikusok villái előtt tiltakozni a politikai korrupció ellen. Matovičot érinti láthatóan a legérzékenyebben, hogy a Fico elleni merénylet miatt hirtelen és legalábbis átmenetileg szalonképtelenné váltak a vulgáris megnyilvánulások – hiszen ahhoz ért a legjobban. 

Végül, de nem utolsósorban a Magyar Szövetség számára vízválasztónak bizonyul majd az EP-választás. A párt először fut neki egy megmérettetésnek a Smerrel való kiegyezés utáni korszakban és felvállaltan egyetlen releváns magyar erőként, miközben más közismert magyar nemzetiségű politikusok már szlovák listákon indulnak. A Magyar Szövetség hangsúlyosan uniókritikus, és csak mérsékeltebben kisebbségpolitikai üzenetekkel kampányol. 

Ha kiderül, hogy ez a stratégia – és a magyar szavazók alternatíva híján a Szövetséghez való lassú visszaszivárgása – elegendő az ötszázalékos küszöb megugrásához, akkor az enyhe optimizmus és a szorosabb praktikus együttműködés jegyében zajlik majd a következő pár év a párt háza táján.

Amennyiben viszont nem, akkor tovább mélyülhet a magyar érdekképviselet belső válsága, és ismét megkérdőjeleződik, van-e jövője egy önmagával is viaskodó önálló etnikai pártnak.