Kampányfilm

Ezúttal, csütörtöki igémben, a populista kampánytól való viszolygásra, undorodásra szeretném felhívni a figyelmet. E témában a magamfajta finnyás megfigyelők jobbára négy ponton adnak hangot orrhuzigálásuknak: a nemes törődés zizegő sztanioljába csomagolt olcsó kampány unalmas; minden kampányban mindenki csak lózungokat ígérget; minden kampányfogás átlátszó; minden magamutogató kampány ostoba.

Berzenkedésemben nem is az a lényeg, hogy magára vessen, aki tokkal-vonóval lenyeli a bárgyú kampányfogásokat, hanem inkább az a dolgok fácitja, hogy a kormány(fő) kedvenc elfoglaltsága az értelmetlenségig illuzórikus látszatpolitizálás. Mert mi az, ha nem közhelyes szemfényvesztés, amit az utóbbi napokban ingyencirkuszként teátrálisan ránk tukmál a minisztériumról minisztériumra „ellenőrzésekre” zarándokló miniszterelnök. (Egyáltalában: miért e búcsújárás? Tán a kormányüléseken nem találkozik a minisztereivel? Vagy ott nem felállva fogadják amikor belép – mint volt ez szokás Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnöksége idején?!) De e dilemmák maradjanak a csúcspolitika titkai, számunkra az legyen szembeszökő, hogy a kormányfő itt és most – a precíz szakpolitika exponálása helyett – a nép nevében jár miniszterei nyakára. Kontrollra. Őhozzájuk szól, rájuk is pirít, úgy, hogy a pórnép is lássa, megértse. Például Harabin igazságügyi minisztert a perek felgyorsítására, a bírói munka javítására utasítja; Kaliňák belügyminiszternek a bűnözés elleni harc eredményességének javítását ajánlja; Mikolaj oktatási miniszter osztályzata 1-es, hiszen legfőbb sikere a nemzeti ügy forszírozása meg a szlovák?órák számának emelése a nemzetiségi iskolákban. Hogy eközben egyetlen magyar iskolának sem jut egy másik minisztériumban támogatás az uniós pénzekből? Ez szóra sem érdemes bagatell, ettől még kijár a vállveregetés az ott illetékes tárcavezetőnek. Elvégre bánja a kánya, hogy rozoga iskolában tanul többnyire közös fedél alatt a roma és a magyar gyerek, azokra úgysem szakad rá a tető, hiszen csalánba nem üt a mennykő... És persze a kormányfői vizit során dicséret illeti Kubiš külügyminiszter urat is, mert a minden hájjal megkent karrierdiplomata rókalelkűségével fújja a szlovák–magyar haragszomrád parazsát. A fő dolog, hogy e vizitsor közben peregnek a kamerák, isszák a miniszterelnöki szavakat a mikrofonok. Nos, vajon micsoda mindez, ha nem egy végtelenített szocialista kampányfilm? Főszereplője a minisztereit ráncba szedő kormányfő, zsánere az öntömjénzés, a cselekménye fából vaskarika. És jelzés az ellenzéknek: szívhatjátok ájulásig, mi már az országlás félidejében a szolidaritás szószával leöntött korai hajrát nyitottunk. Nehogy majd 2010-ben vegye észre a polgár, hogy a szerény igényű megélhetés költségeihez is kevés a pénze és az átlagnyugdíj még fájóbban csekély, vagy hogy a strukturális reformok elkerülhetetlensége révén a kereső rétegnek előbb-utóbb veszélyben a munkahelye. No meg azért is jó e korai hajrányitás, mert a nacionalista hőzöngésre fogékony populáció most nagyjából zsebben van, így sem ma, sem azután nem kíván eligazodni az ügyes manipulációk, nagyotmondások hálójában. Inkább lelkendezzünk, elvégre ha lúd, legyen kövér! Feledkezzünk meg a józan észről s próbáljuk meg élvezni a dolgot.

Az én ötletem eme remek produkcióhoz, hogy e kampányfilm egyik epizódja szóljon arról: csinálhassanak maguk alá olcsóbban, áfamentesen a csecsemők.

Egyébként tényleg, miért ne? És miért csak ők?