Jó szelet, Selye Egyetem!

A mai tanévnyitóval hivatalosan is megkezdi tevékenységét Európa legfiatalabb egyeteme, a komáromi Selye János Egyetem. Reményeink szerint sikeres jövő vár rá. Máris híre s neve van: a felvett diákok száma magasabb, mint reméltük, s több mint 200 oktató jelentkezett a világ minden tájáról, aki tanítani szeretne itt.

Ha az egyetem vezetésének minden érdeklődő tanárt módjában állna alkalmazni, az a Guiness-rekordok könyvébe kínálkozó helyzet állna elő, hogy majd minden diákra jutna egy tanár. Ez persze megvalósíthatatlan, ám az érdeklődés egy dolgot visszaigazol: sokan fűznek óriási reményeket ehhez az egyetemhez, sokak számára rangot jelent itt tanítani.

Illik ilyenkor megköszönni mindenkinek, aki bármilyen módon is hozzájárult az egyetem létrejöttéhez. Jó szívvel tesszük ezt, s a valóban hosszú sorból csak gonddal-bajjal tudunk kiemelni néhány intézményt s a mögöttük álló személyiségeket, akik előtt külön is meg kell hajolnunk. Köszönet illeti mindenekelőtt a Magyar Koalíció Pártját, amiért felvállalta ezt az ügyet, köszönet Szlovákia kormányának a törvény előkészítéséért és a 100 millió korona rendkívüli támogatásért. Köszönet a szlovák parlament ama képviselőinek, akik megszavazták a törvényt, köszönet Magyarország kormányának támogatásáért. Köszönet ama magyarországi egyetemeknek, amelyek eddig is biztosították Komáromban a kihelyezett képzést, köszönet a szlovákiai Akkreditációs Bizottság tagjainak, akik megszavazták az egyetem akkreditációját. Élmény visszagondolni arra, ahogy felcsillant a szemük, amikor megtudták, hogy Bokros Lajos és Miroslav Kusý professzorok is oktatni kívánnak az egyetemen. Bevallásuk szerint akkor hitték el igazán, hogy nem egy provincionális vidéki iskolát, hanem egy európai szintű egyetemet akarunk működtetni Komáromban. Ők is ismerik az aranyszabályt, amely érvényes mindenütt a világon: egy egyetem színvonalát az ott tanító egyéniségek szintje határozza meg.

Az egyetem vezetőinek, oktatóinak tudniuk kell: rajtuk a világ szeme. Ez az egyetem még sokáig górcső alatt lesz, s fokozott módon kell bizonyítania életképességét. Támogatást érdemel tehát a jövőben is, s joggal várja el, hogy vele kapcsolatban csökkentsük a zavaró tényezőket.

Fogadjuk meg tehát, hogy nem tesszük ki semmiféle politikai befolyásnak. Az intézményt és az ügyet támogatnunk kell továbbra is, ám politikai elvárásokat senki sem fogalmazhat meg vele kapcsolatban. Félreértés ne essék, most nem a szlovák politikai pártokra gondolok. Azt akarom, hogy mindenki tudatosítsa, hogy a Selye János Egyetem nem valamelyik politikai párt klientúrájának az egyeteme lesz. Rektorának és megválasztott vezetésének joga és felelőssége meghatározni, milyen irányban fejlődik majd. A kézi vezérlés vagy nyomásgyakorlás bármely eleme elfogadhatatlan és rendkívül káros egy induló egyetem esetében. Elvárásunk csak egy lehet: a minél színvonalasabb oktatás.

Látok azonban egy másik veszélyt is, az intrika veszélyét. A nyitrai ötödik kar ne versenytársa, partnere legyen az egyetemnek. A nyitrai Konstantin Egyetemnek meg kell köszönnünk, amit a szlovákiai magyar pedagógusképzésért tett, ám kínálatunk mára túlhaladottá vált. Azon kellene inkább gondolkodnunk, hogyan lehetne fokozatosan integrálni a nyitrai magyar képzést a Selye János Egyetembe.

Hasonló sors vár a magyarországi egyetemek Komáromban működtetett kihelyezett képzéseire. E téren komoly akkreditációs problémák is akadnak: a legelegánsabb megoldás itt is a gyors integráció lehet.

Nem vár bizony nyugodt időszak az új egyetemre. S mivel Északnyugat-Magyarországról is vár diákokat, azzal is számolnia kell, hogy egynémely magyarországi egyetem viszonylatában is versenyhelyzetbe kerül. Nem marad más választása: előre kell menekülnie. Akkor lesz esélye, ha színvonalas oktatást kínál.

Azért írom ezeket a sorokat, mert féltem az új egyetemet. Tudom, hogy nem mindenki alázattal és segítő szándékkal közeledik majd felé. Arra szeretnék kérni mindenkit, figyeljünk rá nagyon. A nyilvánosság ellenőrzése lehet az új intézmény legbiztosabb támoszlopa.

A szlovákiai magyarlakta vidéken először jött létre egy önálló felsőoktatási intézmény. Most úgy gondoljuk, a miénk. Váljék azzá, váljék naggyá! Jó szelet, Selye János Egyetem!

A szerző a kormány alelnöke

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?