Jó ember

Valahogy így képzeli el ugyanis az olvasó a rendes, jóravaló ember, a mintapolgár prototípusát, akiről senki, még álmában sem gondolna rosszat. Visszafogott, kedves, afféle „áldott jó ember”, itt-ott mosolygós, semmi nincs rajta, amibe beleköthetnénk, és ebből kifolyólag meglehetősen jellegtelen. Mint Jacek Jošť, Vladimír Páral Katapult című regényének főszereplője. A szürke vegyipari munkás, aki a családi panelból elvágyódva titokban több nővel is hosszú távú bizalmas viszonyt ápol. Mindenki éli gyanútlan életét körülötte, aztán jön a nagy megdöbbenés, amikor a figura hirtelen, egy szempillantás alatt elbukik.

A legérdekesebb persze az, mi járhat most Nečas fejében. Politikai karrierjének vége, házasságának szintén, szeretőjét lecsukják, és lehet, hogy őt magát is. Ezt nem lehet könnyű feldolgozni. Na de hát ha a cseh köztársasági elnök pityókás, a külügyminiszter meg bóbiskol, mit várjon az ember a kormányfőtől? Azért persze nem élet-halál kérdésről van szó: Csehországnak az utóbbi tizenhárom évben 7 miniszterelnöke is volt, két-háromévente napirenden vannak a nagy politikai botrányok – az emberek alighanem megszokták. A bizonytalanságot a lakosságnak nyilván a kiváló sörök is segítenek feldolgozni – Csehország világelső az egy főre eső éves sörfogyasztásban. Kicsit olyan ez a kormányhivatali razzia-történet, mint amikor az amerikai, az orosz és a cseh vitatkozik, melyik nép a szorgalmasabb. Nálunk reggel elkezdenek építeni egy sörgyárat, és délre már mindenki részeg – ejti ámulatba vitapartnereit a cseh.

Felesleges tehát azt gondolni, hogy Nečas egy elvetemült bűnöző. Mert hát máshol is ez megy (kicsiben vagy nagyban), csak talán nem jönnek rá (vagy nem is akarnak). Tanulság: vagy ne csináljunk hülyeséget, vagy csináljuk professzionálisan. De a közéletben ez nehéz. Korrupció nélkül ugyanis nincs politika. Ahogy az öreg Jock Ewing mondta a naiv Bobbynak: a politika olyan, mint a földművelés. Ha el akarod végezni a munkát, be kell mocskolnod a kezed.