Jégtánc

zsiráf

Igor Matovič néha jégre küldött zsiráfként szerencsétlenkedik a válságkezelésben, meg úgy általában, a kormányzásban is – csetlik-botlik, a lábai összecsúsznak, és általánosságban nagyon szomorú és szánni való benyomást kelt.

Az élő adásban leidiótázott Richard Sulík pedig természetesen örül a show-nak, hiszen mekkora szám ez már, zsiráf a jégen, jobb, mint a bicikliző majom vagy a pókerező kutya. 

Sulík más miatt is örül: gyűlnek-gyűlögetnek a százalékok. Míg Matovičék zuhannak, az SaS erősödik, izmosodik, és a valaha egyszer használatos pártként aposztrofált libertariánus formáció végre révbe érhet, Sulík a fejébe nyomhatja a koronát, és meleg kiflik közé feszített Excel-táblázatokból lesz még a kerítés is, akárki meglássa.

Csakhogy az SaS nem fog révbe érni, akármilyen szép álmai is vannak Richard Sulíknak. Az SaS elnöke ugyan igyekszik kizárni, tudomást sem venni róla, de nem egyedül röhög Matovičon. Ott van ugyanis Boris Kollár is, aki szintén szereti a jégtáncot. Persze ő nem akar kormányozni, dehogyis. Boris Kollárnak nagyon megfelel az, ami most van. És nem fogja hagyni, hogy Matovič elpottyanjon. De nem ám. Borisnak tökéletesen megfelel a következménynélküliség, a kiválasztottság érzése – párttársai pedig úgy gondolják, hogy ha csak ennyi kell ahhoz, hogy a főnök boldog legyen, akkor ők befogják a szájukat, és fenntartják a status quót. Magyarán szívesen lesznek pihe-puha kispárna, ha Matovič épp eltaknyolni készülne.

Richard Sulík rajongva szeretett számai pedig nem hazudnak: egyedül ezúttal nem tudják megbuktatni a kormányt. Ha az SaS távozna, a koalíciónak továbbra is 82 képviselője lenne a parlamentben, és ezzel kihúzhatná a kormányzati ciklus végéig. Az OĽaNO-nak 53, a Sme rodinának 17 képviselője van, és hát ott a Za ľudí is, 12 képviselővel. Márpedig Veronika Remišová és hű társai egy koalícióból való kilépéssel a teljes ellehetetlenülést kockáztatnák.

A szebbik, kampányízűbb megfogalmazás az, hogy természetesen nem akarják most feladni a korrupcióellenes harcot, a tisztességesebb Szlovákiáért folytatott harcot. A csúnyábbik, hogy nem akarják feladni a parlamenti fizetést, a posztokat, és így van még nagyjából három évük kitalálni, hogyan kössék lélegeztetőgépre a pártot, és lökjék tovább a megfeneklett csónakot. Ha az ellenzéki lét a purgatórium, akkor az előrehozott választás maga a pokol legmélyebb bugyra lenne Remišováéknak. Nincs hová hátrálni.

Persze benne van a pakliban, hogy Sulík érkezik majd egy visszautasíthatatlan ajánlattal – ám a Za ľudít egyáltalán nem sürgeti az idő.

Na meg az is kérdés, kivel állna össze az SaS, ha esetleg ellenzékbe kerülne. Mert a 16 százalék könnyen kopik ám, ha mondjuk Peter Pellegrini a partner. A háttérben pedig ott lapul a Sme rodina–Smer– ĽSNS szörnykoalíció réme, mely bár nem lenne kormányképes, a végzetes patthelyzetet megteremtené – és a mai politikában ilyen esetben nem sok olyan politikai párt van, mely az elveit részesítené előnyben a politikai pragmatizmussal szemben. Pellegriniék legalábbis biztosan nem ebbe a kategóriába tartoznak.

Szóval Richard Sulík arcán a mosoly inkább fájdalmas, mint őszinte, és így már nem is olyan vidám dolog, hogy leidiótázzák. Mert hát Matovič ezt megteheti, Sulíknak pedig hagynia kell.
De az egész helyzet nekünk sem vidám. Mert azért az végső soron nagyon szomorú dolog, ha egy ország miniszterelnöke tulajdonképpen egy jégen táncoló zsiráf.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?