Izzadságszag

Egyegésznullahárom vagy egyegésznullanegyvenöt. Pitiáner, ezreléknyi különbségek, valóban kínosan nevetséges lenne, ha csupán erről szólt volna az a késhegyig menő vita, amelynek végén a huszonöt állam- és kormányfő kiizzadta a következő hétéves költségvetést. Még akkor is, ha az elenyésző ezrelékek gyakorlatilag sok pénzt, 13,2 milliárd eurót jelentenek. Csak egy összegben sok pénz ez. Azok, akik összeadják, meg sem érzik, azok, akik kapják, nem lesznek tőle gazdagabbak. (Fel se tételezzük, hogy ami könnyen jött, majd ebül vész el.) De jól eladható a propagandában, s nem véletlen, hogy Dzurinda szlovák, Paroubek cseh koronában, Marczinkiewicz zlotyban, Gyurcsány pedig kemény forintokban számolva – így sokkal többnek hangzik – adja el odahaza a nagyérdeműnek, menynyit sikerült Brüsszelben kiharcolnia. A lényeg tényleg nem ezekben a számokban van. A kiizadott kompromisszum 862 milliárd euróként jelenik meg, ennyiből gazdálkodhat hét évig a közös Európa, de az igazi tétet tekintve a kompromisszum pillanatnyilag döntetlent jelent. Ebben az ezrelékháborúban két koncepció, két Európa-jövőkép csapott össze. Az egyiket a baloldali Tony Blair képviseli a maga keményen liberális-jobboldali gazdasági elképzeléseivel, amelyek nagy általánosságban talán a konzervatív George Bush politikájára hajaznak. A másikat pedig, jobb híján, a szociális Európa címkével lehetne ellátni, ennek gyakorlati érvényesítését az unióban a baloldali Schröder kutyulta össze a jobboldali Chirackal, akinek az egész koncepcióból – például a svédekkel ellentétben – csupán egy volt a fontos: ne a francia adófizető tartsa el a francia parasztot. A brüsszeli csúcs után e két tábor harca áll döntetlenre Európában. Hogy a jelenlegi világkonkurencia feltételei között melyik az életképesebb, nem kell bizonygatni. Az objektivitás kedvéért ne vegyük figyelembe a tíz szegényt, az új tagországokat, s akkor is megállapítható: a nyugat-európai gazdaság annyival van lemaradva az amerikai mögött, amennyivel a tengerentúlon többet költenek oktatásra, s főleg tudományra, kutatásra, technikai fejlesztésre. Blair elsősorban ezekbe a területekbe akarja ölni a pénzt, Kelet-Európa fokozatos felzárkóztatása mellett. Igen a britek szemére lehet vetni, hogy a Thatcher által kiharcolt visszatérítés keretében milyen sokat kapnak, s többről is lemondhatott volna. De arról szinte alig cikkeznek a szakértők, akiknek nem bántja az igazságérzetét, hogy e visszatérítés nélkül a britek tiszta befizetése tízszer annyi lett volna, mint a franciáké a jelenlegi agrártámogatási rendszer mellett. Igen, a régi Európa is önző volt. De tudomásul kell venni: nem abba az unióba léptünk be, amelybe a kilencvenes évek elejétől fogva akartunk. A sült galambok elfogytak. Még egyet ne feledjünk: erre a költségvetésre nekünk volt a legnagyobb szükségünk. Olyannyira: a sikertelen júliusi csúcson az újak azzal akarták megmenteni a büdzsét, hogy bejelentették, hajlandók lemondani a nekik járó támogatások egy részéről. Hát most a szavunkon fogtak.