Itt a nyílt háború

Kiska mindig is hiba volt a rendszerben, a kivétel, amely erősíti a szabályt, s amelyet a posztkommunista korrupt maffiaállam politikai elitje képtelen elviselni. Mert hogy jön már ahhoz Szlovákiában egy ember, aki még csak nem is volt kommunista, de még Mečiar szekértolója sem, hogy köztársasági elnök legyen, felborítva ezzel a régi szép hagyományokat? 

Eleve normális-e egyáltalán az a valaki, aki vállalkozásait eladja, majd az abból származó pénz jó részét jótékonykodásra költi („visszaad valamit a társadalomnak“) és horribile dictu elnöki bérét sem veszi fel. Meg a kampánya költségeit is saját zsebéből állja. Most tényleg, normális az ilyen? A posztkommunista politikai elit nézőpontjából nyilván nem, hisz ott alap a korábbi párttagság, az, hogy sokan Štb-ügynökök voltak, hogy vagyonukat pártkapcsolatokkal és csalásokkal szerezték, hogy a hazudozás és manipuláció bevett mindennapi munkamódszer. A politika meg a megélhetés fő, gyakran kizárólagos forrása, hogy a kampánypénzt rejtett szponzorok meg oligarchák dobják össze, és nincsenek elvek, értékek, meg gerinc, csak határtalan simulékonyság és hajlékonyság, pókerarc a hazudozáshoz. 

A Kiska elleni támadások, amelyek múlt héten nyílt háborúba torkollottak, fő üzenete lényegében egyszerű: azt akarják elhitetni az istenadta néppel, hogy Ő semmivel sem különb nálunk. Ugyanolyan adócsaló, mint Bašternák, ugyanúgy nem tud elszámolni a kampánykiadásokkal, mint a Smer (meg szinte mindenki más), és ugyanúgy hazudik, mint Fico meg Kaliňák. Szép, amikor ellenfelei valakit úgy akarnak lejáratni, hogy azt szuggerálják róla, „ugyanolyan, mint mi, semmivel sem különb nálunk“… 
A cél természetesen az, hogy megvezessék a választókat. Hogy elhitessék velük, egy könyvelési hibát követő utólagos bírság és adóbefizetés (pár ezer, illetve tízezer eurós tételekben) - ez történt Kiska esetében - ugyanolyan adócsalás, mint amikor Bašternák meg Kočner milliós tételekben igényel vissza áfát, meglopva ezzel az adófizetőket. Kiska hibázott, amikor rosszul könyvelt (vagy nem ellenőrizte eléggé a könyvelőit), illetve amikor nem hozta nyilvánosságra, hogy törvényt sértett és megbüntették. De az adót és a büntetést befizette, nem tolvaj, és nem is hazudozott összevissza az ügyről - támadóitól eltérően. Meg persze a szlovák (i)gazságszolgáltatás sem akarta eltussolni az ügyét, megint csak éles ellentétben a kormányzati politikusokkal. 

Az elnököt támadó kormány képmutatásának csúcsa az, amikor Fico vádolja Kiskát a kampányköltségek túllépésével (és azt hazudja, ez törvénytelen volt). Szóval Kiska e szerint nem tud elszámolni kampányköltségeivel… És Fico, aki évek óta a Bonaparte luxusingatlanban levő lakásával sem tud elszámolni (vagy látta valaki a bérleti szerződést, elárulta, mennyit fizet?), aki képtelen arra az egyszerű kérdésre válaszolni, volt-e a Vazov utcai gorrilafészekben? Fico, aki párjának (2002-es) első választási kampányában társaival 10,6 millió korona költséget vallott be, de minden jel szerint volt pártalapító társának, Bohumil Hanzelnek van igaza, aki szerint a kampány valójában 284 millióba (!) került… Ficónak, akinek a „hangjához hasonló hang“ azzal dicsekszik, hogy 75 milliót szerzett „saját fejjel“ a kampányra, és akinek pártjától a rejtett szponzorokkal kötött szerződések kerültek napvilágra, amelyek szerint a pénzért cserébe parlamenti képviselőket, hivatalnokokat, állami vállalatok vezetőit jelölhetik. 

Szóval ebben az esetben az igazság nem középen van, hanem Kiska oldalán. Az elnök csak egy dologban tévedett, mikor azt mondta, most dől el, hogy Szlovákia maffiállam-e vagy nem. Nos, már régóta maffiaállam, és épp ideje, hogy a köztársasági elnök is hangosan kimondja.