Ismeretlen polgárháború

A Jean-Bertrand Aristide elnök hatalmának megdöntésére kirobbant felkelés résztvevői már az egykori francia gyarmat egész északi felét ellenőrzésük alá vonták azzal, hogy a kezükre került Cap-Haitien, az ország második legnagyobb városa.

A fővárostól, Port-au-Prince-től száz kilométerre levő város bevétele a nem egészen egy hónapja tartó felkelés eddigi legnagyobb győzelme. Az Associated Press jelentése szerint a várost minden harc nélkül foglalták el, csak a repülőtéren ütköztek az elnökhöz hű erők ellenállásába, akik közül tűzharcban nyolcat megöltek. Guy Philippe, a felkelők vezére közölte, hogy megítélése szerint néhány héten belül az egész országot ellenőrzésük alá vonják. Az északi város egy nappal azt követően került a felkelők kezére, hogy a Roger Noriega külügyminiszter-helyettes, a latin-amerikai ügyekkel foglalkozó amerikai diplomata által vezetett nemzetközi küldöttség dolgavégezetlenül távozott az országból, mert nem volt képes az ellenzék vezetőit rávenni arra, hogy csatlakozzanak a politikai erőszak befejezését célzó béketervhez. Februárban a kormányhoz hű erők és a felkelők harcában mintegy hatvan ember vesztette életét, többségük rosszul felfegyverzett rendőrtiszt volt. A legutóbb három éve újraválasztott Aristide elnök, a volt pap, elnökségének legnagyobb kihívásával kénytelen szembenézni. Már beleegyezett abba, hogy megosztja hatalmát a lemondását hónapok óta követelő széles ellenzéki mozgalommal. De az iparosokból, egyetemi hallgatókból és emberjogi harcosokból verbuválódó ellenzék nem reagált pozitívan a béketervre, amely fenntartaná Aristide hatalmát. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy a Bush-kormányzat elfogadhatatlannak tartja a hatalmi viszonyok erőszakkal történő megváltoztatását. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy az ellenzéki mozgalmat, tehát a felkelőket azok a volt hadvezérek irányítják, akik mindig ellenfelei voltak a populista elnöknek ebben a teljesen elszegényedett országban. Nyolcmillió ember sorsa így olyanok kezébe kerülhet, akiknek tulajdonképpen semmilyen ideológiájuk vagy meghirdetett programjuk nincs, és csak az utcai bűnözők taktikáját követik. Aristide elnök törékeny kormányzata, amelynek rendőrsége az erőforrások hiánya miatt nagyon rosszul felszerelt, így csak fegyveres polgári támogatóira támaszkodhat. Cap-Haitien nemrég még turistaparadicsom volt, de hetek óta ostromlott város képét adta. Aristide 1990-ben lett az első szabadon megválasztott elnök az országban, négy évvel azután, hogy elősegítette a Duvalier család diktatúrájának megdöntését a főváros nyomornegyedéből származó katolikus papként. De hatalmát a megválasztását követő tíz hónapon belül katonai puccs döntötte meg. Aztán 23 ezer főből álló amerikai katonai erő 1994-ben visszahelyezte őt hatalmába. Akkor az egyik első intézkedése az volt, hogy feloszlatta a haiti hadsereget, amely az ország kétszáz éves története során több mint harminc államcsínyt hajtott végre. Aristide-et 2000 novemberében újraválasztották, de pártját csalással vádolták meg. Emiatt az országnak szánt több száz millió dolláros nemzetközi segítséget. Ellenfelei azzal vádolták, hogy nem volt képes végrehajtani a beígért politikai és gazdasági reformokat. Korrupcióval és a politikai hatalommal történő visszaéléssel is gyanúsítják. Az elnök tagadja ezeket a vádakat, és egyik legutóbbi interjújában „terrorista ellenzéknek” bélyegezte meg azokat, akik hatalmának megdöntésére törekszenek. A terjedő elégedetlenséget a volt hadsereg vezetői szítják, akik ellenzéki vezérként történő ténykedése óta szemben állnak vele. Philippe, a felkelők vezetője az Egyesült Államokban kapott katonai kiképzést, mielőtt csatlakozott volna a hadsereg helyén létrehozott ötezer fős haiti országos rendőrséghez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?