Irakiakkal utazott a lelőtt magyar egyetemista

A Magyar Televízió iraki tudósítója szerint négy irakival együtt ült kocsijában az a magyar fiatalember, akit még múlt hétfőn lőttek le Ramadi térségében amerikai katonák egy ellenőrzőpontnál.

A Magyar Televízió iraki tudósítója szerint négy irakival együtt ült kocsijában az a magyar fiatalember, akit még múlt hétfőn lőttek le Ramadi térségében amerikai katonák egy ellenőrzőpontnál. Hétfőn két magyar diplomata utazott Irakba, hogy tisztázza Varga-Balázs Péter halálának körülményeit.

Varga Balázs Péteren kívül állítólag még négy iraki tartózkodott a kocsiban, akik közül egy szintén meghalt, kettő pedig súlyosan megsérült.

Két magyar diplomata utazik Irakba, hogy tisztázza a győri jogászhallgató fiú halálának körülményeit. Ezt Kovács László külügyminiszter közölte az Országgyűlésben egy MDF-es képviselő kérdésére. Balogh László pártja nevében javasolta, hogy a kormány kezdeményezze magyar-amerikai vizsgálóbizottság felállítását. A külügyminisztérium felhívta az Irakban külföldi vállalatoknál dolgozó magyarokat, hogy saját érdekükben jelentkezzenek a bagdadi magyar nagykövetségen.

Az Amnesty független nyomozást követel

Független nyomozás állapítsa meg az Irakban lelőtt magyar egyetemista halálának körülményeit - követeli az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében az Amnesty International Magyarország.

"Nem tartjuk elégségesnek az amerikai hadsereg jelentését, pártatlan és minden részletre kiterjedő nyomozást követelünk az amerikai hatóságoktól" - mondta Fodor Márk, az Amnesty International nemzetközi emberjogvédő szervezet magyarországi igazgatója.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?