Irak, a szomszédok és a többiek

Nekik mindig is egyensúlyozniuk kellett a külpolitikai irányvonaluk és a hazai közvélemény kielégítése között. Hatalmon maradásuk nagy részben az Egyesült Államok – politikai, pénzügyi, katonai – támogatásán múlik, ami Washington érdeke is, hiszen egy viszonylag mérsékelt, viszonylag világi és viszonylag Amerika-barát arab kormány fennmaradása, amely viszonylag képes visszaszorítani országában az iszlám szélsőséges csoportokat, nagyon fontos amerikai érdek a térségbeli befolyás szempontjából. A „viszonylag” szó azért fontos, mert az említett kormányok (például az egyiptomi, egyesült arab emírségekbeli, jordániai) csak az olyan rendszerekhez képest mérsékeltek és Amerika-barátok, mint Irán vagy Irak. Az érem másik oldala, hogy saját közvéleményük kielégítése érdekében és a széles néprétegek támogatásának megőrzése miatt retorikájuk a belföld felé nem ezt az álláspontot tükrözi (amit ékesen bizonyít az arab sajtó hangvétele). Az éles Izrael-ellenesség – a legtöbb esetben kombinálva a Nyugat-ellenességgel – szinte a mindennapi szótáruk része. Ez a kettősség a legtöbb esetben ellentmondásokat szül, ami jelenleg is megmutatkozik a bagdadi rezsimmel kapcsolatos probléma esetében. Ami Irak szomszédait illeti, a helyzet a következő: Irak déli szomszédja, Szaúd-Arábia nem nagyon lelkesedik a támadásért és nem nagy hajlandóságot mutatott támaszpontjainak átengedésére sem. Bár ebben a kérdésben némi elmozdulás volt tapasztalható (február 10-én a szaúdiak beleegyeztek, hogy területüket korlátozott mértékben használja az amerikai és szövetséges légierő, beleértve a Prince Sultan légitámaszpontot is), nyilvánvaló, hogy az Irak elleni hadműveletek legfontosabb és domináns háttere már nem Szaúd-Arábia lesz, mint 1990-ben és 1991-ben. Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia kapcsolatai ettől függetlenül már korábban megromlottak, elsősorban a szélsőséges iszlám csoportoknak és terroristáknak nyújtott szaúdi támogatás miatt (érdemes megemlíteni, hogy például a szeptember 11-i tizenkilenc gépeltérítő közül tizenöt szaúdi állampolgár volt). Rijad esetében tehát nagyon szembetűnő a már említett kettősség – a külpolitikában Amerika-orientáltság, ezzel párhuzamosan viszont komoly pénzügyi támogatás az Egyesült Államok ellen harcoló csoportoknak. Igaz, Egyiptom nem tartozik Irak közvetlen szomszédai közé, azonban az arab világban élvezett befolyása révén feltétlenül meg kell említeni minden olyan kérdésben, amely összefügg a Közel-Kelettel. Egyiptom az USA-t leginkább támogató országok közé tartozik, és bár hangsúlyozza, hogy nem lelkesedik az iraki válság fegyveres megoldásáért, nem tiltakozik látványosan és a háttérbe vonul. Az amerikaiak szemében azzal is jó pontokat szerzett, hogy meghívta az újraválasztott izraeli miniszterelnököt egyiptomi látogatásra; ez viszont már valósággal sokkolta az ország közvéleményét, amely szintén nem nevezhető Izrael-barátnak (ráadásul Ariel Saron az arabok szemében nem elég, hogy izraeli, még kifejezetten héjahírneve is van). Az arab országok közül leginkább Kuvait támogatja az Irak elleni fegyveres fellépést, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen legutóbb épp ez a kis ország vált Bagdad agressziójának célpontjává. Ennek következtében Kuvaitban azóta is domináns veszélyforrásként értékelik Irakot és különösen Szaddám Huszein irányítása alatt, ezért minden olyan lépést támogatnak, amely ennek a veszélyforrásnak a kiiktatását szolgálja. Ennek megfelelően Kuvait feltételek nélkül kiáll az USA mellett, ráadásul hasonlóan rendelkezésre bocsátotta területét és támaszpontjait is. Figyelembe véve a térségben felvonultatott amerikai és brit haderők diszlokációját, nagy a valószínűsége annak, hogy a szárazföldi hadműveleteket végrehajtó haderők gerince Kuvaitból kezdi meg a támadást. Noha a jordániai közvélemény is egyértelműen ellenzi az ország Amerika-barát külpolitikáját, Amman ezen a téren az „először Jordánia” elvet alkalmazza, amelynek lényege az ország külpolitikai és stratégiai érdekeinek mindenek fölé való helyezése. Figyelembe kell venni, hogy Jordánia sokkal kisebb és gyengébb ország, mint a rivális Szíria vagy Irak, ezért Amman a Tel Avivval való kiegyezéssel és Washingtonnal próbálja meg kiegyensúlyozni erősebb szomszédait. Ezért cserébe hajlandó korlátozott mértékben támogatni a térségbeli amerikai külpolitikai koncepciót és az Irak elleni irányvonalat. Ennek megfelelően az amerikai légierő felderítő és mentő bevetéseket hajthat végre jordán területről, és megkezdődött a légvédelmi Patriot rakéták telepítése is a főváros, Amman közelében. A telepítés egyben hozzájárul Izrael biztonságának növeléséhez is, hiszen Irak csak Jordánia légterén keresztül intézhet rakétatámadást izraeli területekkel szemben. Irak másik nyugati szomszédja, Szíria hivatalos szinten sem támogatja az USA térségbeli politikáját, sőt kifejezetten ellenséges vele szemben. Ennek egyik legfőbb oka természetesen a már hagyományos ellentét a két ország között, illetve a kemény, Izrael-ellenes szíriai külpolitika és Washington Izrael-támogatása. Ráadásul ha megbukik Szaddám Huszein rendszere és Bagdadban egy Amerika-, illetve Nyugat-barát kormány jön létre, tovább fog erősödni az amerikai befolyás a Közel-Keleten, ami semmiképp nem felel meg Szíria érdekeinek. Ezenkívül figyelembe kell venni Szíria gazdasági érdekeit is, hiszen jelenleg Damaszkusznak napi 2 millió dollár tiszta haszna van az iraki olaj csempészéséből. Irán szintén ellenzi az amerikai hadműveleteket. A teheráni pozíció azonban nem annyira egyértelmű, mint például a damaszkuszi, annak ellenére, hogy Irán külpolitikai irányvonala világos. Teherán a jelenlegi helyzetben saját szempontjából csak két rossz közül választhat. Az egyik, hogy a több évtizede ellenséges Irak Szaddám Huszein irányítása alatt fejlődik tovább, aminek következménye az lesz, hogy Irán nyugati határai mentén egy tömegpusztító fegyverekkel rendelkező rivális alakul ki. A másik, hogy a jelenlegi iraki rendszer megbukik, ami nemcsak az amerikai politikai és gazdasági befolyás megerősödését hozza magával, hanem azt is, hogy az USA fegyveres erői nagymértékben lesznek jelen Irán nyugati határainál. Ez, figyelembe véve, hogy az amerikaiak katonai jelenléte már Irán keleti határainál, Afganisztánban is realitás, komoly gondokat okozhat a bekerítéstől rettegő iráni stratégáknak. Teherán természetesen azt szeretné a leginkább, ha Irak demilitarizált lenne, viszont amerikai katonai jelenlét nélkül. Ennek viszont gyakorlatilag nincs esélye, mert az egyik feltételezi a másikat. Ami Törökországot illeti, elsősorban két területen kért és kér biztosítékokat az USA-tól. Az egyik a gazdasági kompenzáció, a másik pedig a kurdokkal kapcsolatos. Ankara garanciát kér, hogy az észak-iraki kurdok nem kiáltják ki saját államukat, nem lesznek nagyon ellátva amerikai fegyverekkel és nem szereznek jelentős gazdasági bázist – a Moszul és Kirkuk körüli olajmezők feletti ellenőrzést. Az említett országok álláspontjában azonban van még egy közös, mégpedig hogy szeretnék elkerülni Irak teljes destabilizálódását és esetleges széthullását. Ez az érdek pedig teljes mértékben megegyezik az USA és szövetségeseinek álláspontjával is, így a Szaddám Huszein utáni Irak jövőjének kialakításában fontos szerepe lesz az említett országok együttműködésének.