Intő Európából - Az emberi jogi bíróság tízszer figyelmeztette Magyarországot

Az elmúlt két hónapban tízszer marasztalta el a strasbourgi bíróság Magyarországot, összesen körülbelül ugyanennyi, az állam számára kedvezőtlen döntés született az emberi jogi egyezményhez történt 1992-es csatlakozást követő 11 évben - mondta az az Igazságügyi Minisztérium szakmai tanácsadója.

Az elmúlt két hónapban tízszer marasztalta el a strasbourgi bíróság Magyarországot, összesen körülbelül ugyanennyi, az állam számára kedvezőtlen döntés született az emberi jogi egyezményhez történt 1992-es csatlakozást követő 11 évben - mondta az az Igazságügyi Minisztérium szakmai tanácsadója. "A Magyarországot elmarasztaló határozatok túlnyomó többsége 1992 óta mindig is az eljárások indokolatlan elhúzódása miatt született, és ez igaz az elmúlt hetekben született határozatokra is" - tette hozzá Weller Mónika.

Az Emberi Jogok Európai Bíróság előtt több száz elbírálásra váró magyarországi ügy van és a strasbourgi fórum szervezeti reformját követően érezhetően felgyorsult az ítélkezés. Többek között ennek köszönhetően szaporodtak meg a döntések - jegyezte meg a szakember. Az ez év októbere óta kihirdetett tíz, a magyar államot elmarasztaló határozat között két olyan volt, amely nem a hatósági eljárás indokolatlan elhúzódásán alapult - tette hozzá. Ezek közül az egyik ügyben a két év tíz hónapig tartó előzetes letartóztatás időtartamát ítélte jogsértőnek a strasbourgi bíróság, a másik, kedden ismerté vált határozat foglalkozik Kmetty Ágoston ügyével, amelyben a strasbourgi bíróság elmarasztalta és kártérítés, illetve költségek címén összesen 6000 euró megfizetésére kötelezte a magyar államot.

Kmetty Ágoston a Budapesti Kofakamara elnöke és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja egy 1998. decemberében történt rendőrségi intézkedés miatt fordult Strasbourghoz. Kmetty Ágostont őrizetbe vették, amikor egy bombariadó alkalmával megtagadta az együttműködést a rendőrökkel. Állítása szerint a rendőrök bántalmazták, és több órán át megalázó körülmények között tartották fogva, ezért Kmetty Ágoston feljelentést tett.

Weller Mónika elmondta: az Igazságügyi Minisztérium képviseli a magyar államot a strasbourgi bíróság előtt. A minisztérium feladata az eljárásokban, hogy a konkrét üggyel kapcsolatos tényeket összegyűjtse és a strasbourgi esetjog alapján értékelje, véleményezze. Az strasbourgi bíróság előtt az emberi jogi egyezményben foglalt jogok megsértése miatt lehet perelni a részes államokat, amennyiben a helyi fórumok előtt már kimerítette a fellebbezési lehetőségeket a panaszos "Bár Kmetty Ágoston ügyében a strasbourgi bíróság a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód tilalmát kimondó cikk megsértése miatt marasztalta el a magyar államot, mégsem arról van szó, hogy a felperest bizonyíthatóan kínozták, megalázták volna, hanem arról, hogy az erre vonatkozó panaszát nem a kellő körültekintéssel vizsgálták ki az illetékes hatóságok" - mutatott rá Weller Mónika.

Az ügyészség által lefolytatott büntetőeljárásban az orvos szakértő úgy vélekedett: oly mértékig biztos nem bántalmazták Kmetty Ágostont, ahogy azt ő állítja, a sérülések keletkezhettek az ellenállás jogszerű leküzdése nyomán is. A strasbourgi bíróság rámutatott arra is, hogy a Kmetty Ágoston csuklóján bilincselés miatt keletkezett sérülésekhez orvost hívtak, de a büntetőeljárásban ezt az orvost nem hallgatták meg a sérülésekről. A strasbourgi bíróság szerint több tanú, szakértő bevonására lett volna szükség. A strasbourgi bíróság előtti eljárásban az államnak kell bizonyítania, hogy az őrizetből kiengedett személy sérülései miként keletkeztek - jegyezte meg Weller Mónika. A büntetőeljárás során az ügyészség nyilvánvalóan a büntetőjogi felelősség megállapításának lehetőségét kutatja, ha azonban erre nincs esély, a magyar hatósági gyakorlatban megszüntetik az eljárást. Kmetty Ágoston meg sem kísérelte polgári bíróság előtt érvényesíteni jogait. Erre hivatkozott is a magyar állam, ám a strasbourgi bíróság úgy vélte, hogy a Kmetty Ágoston feljelentésével kezdeményezett büntetőeljárás során is kellő védelemben kellett volna részesíteni a kérelmező jogait - tette hozzá Weller Mónika.

"Az ítéletből a szakértőknek bizonyára számos következtetést kell majd levonniuk a jogalkalmazás és esetlegesen a jogalkotás számára is, ám ez nem lesz könnyű feladat. Meglehetősen nehéz jogi problémákat vet fel az eset" - jegyezte meg a szakember. A pótmagánvád idén hatályba lépett intézménye is egyfajta válasz lehet az eset kapcsán felmerült kérdésekre. A strasbourgi bíróság számára pedig vélhetően meggyőzőbb, ha a végrehajtó hatalomtól teljességgel független bíróság határoz az emberi jogok sérelmét felvető esetekben, nem pedig az ügyészség, amely Európa sok országában a végrehajtó hatalomnak alárendelt szerv és nem élvez olyan függetlenséget, mint Magyarországon - magyarázta Weller Mónika.

A szakember megerősítette a Népszabadság információját, mely szerint most először fordul elő, hogy az emberi jogi bíróság azért állapította meg a magyar állam felelősségét, mert a hatóságok nem vizsgálták ki megfelelő módon a rendőri bántalmazás ellen benyújtott állampolgári panaszt. Borbély Zoltán a Legfőbb Ügyészség szóvivője elmondta: folyamatosan figyelik az emberi jogi bíróság döntéseit és mindent megtesznek azért, hogy az ügyészség megfeleljen a strasbourgi kritériumoknak. "Maga Polt Péter legfőbb ügyész egyetemi pályafutása során sokat foglalkozott a büntetőjog nemzetközi vonatkozásaival, az ombudsman általános helyetteseként pedig az ember jogokkal" - mutatott rá a szóvivő. A konkrét ügyről szólva hozzátette: 1999. július 27-én szüntette meg az ügyészség a Kmetty Ágoston feljelentése nyomán indított eljárást, a jogellenes fogva tartást illetően bűncselekmény hiányában, a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás esetében pedig bizonyítottság hiányában. "Az effajta ügyekben rendkívül nehéz a bizonyítás, de az ügyészség mégis sok esetben emel vádat" - jegyezte meg Borbély Zoltán.





























Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?